Belföld

Nem a menekültek erőszakolják meg a legtöbb magyar nőt

Azonban a magyarok által elkövetett hasonló bűncselekmények legtöbbször nemhogy hajtóvadászatot és nyomravezetői díjat, de nyilvánosságot sem érnek.

Három nap alatt pont került egy vasárnap hajnali bűnügy végére. Korábban megírtuk, hogy a rendőrség felhívást tett közzé: egy 18 éves afgán, menekült státuszú férfit keresnek szexuális kényszerítés vádja miatt. Sarhadi Bilal Ahmad egy V. kerületi gyorsétterem mosdójában „szexuális aktus eltűrésére” kényszerített egy nőt. A nyomozás még aznap nagyobb sebességre kapcsolt, miután a BRFK közölte, külön nyomozócsoportot hoztak létre az ügy vizsgálatára, illetve európai elfogatóparancs kiadását kezdeményezték. Hétfő este arról tájékoztattak, hogy egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlanak fel annak, aki tudja, hol tartózkodik a férfi.

Fotó: Police.hu

Az első kormányoldali reakció a fideszes Boldog Istvántól érkezett, aki vasárnap leszögezte, kasztrálni kellene az elkövetőt, majd a rend kedvéért kiutasítani. Később a Toroczkai László vezette Mi Hazánk Mozgalom ugyanezt javasolta. A kormány álláspontját az ügyről Orbán Viktor belbiztonsági főtanácsadója ismertette, Bakondi György szerint ez a bűncselekmény is jelzi, hogy a bevándorlás veszélyes, és hogy a keresztény és a muszlim kultúra más-más módon viszonyul a nőkhöz és a nők tiszteletéhez. Mint mondta:

Az európai keresztény kultúra tiszteli, becsüli és védi a nőket.

Fotó: Varga György/ MTI

Ezek után joggal kérdezhetnék a szexuális erőszak magyarországi áldozatai, hogy mi ez a változás a nők elleni abúzus kezelésében. Mostantól a rendőrség innentől minden szexuális erőszakot hasonló vehemenciával fog kivizsgálni, országos hajtóvadászatot indítva a tettes ellen? Az dicsérendő volna, mégsem valószínű, hogy hasonló bánásmódra számíthatnának a jövőben azok az áldozatok is, akik ellen magyar állampolgár követett el hasonló erőszakot.

Nem arról van szó, hogy bárki mentetni próbálná a szexuális erőszak elkövetőjét, legyen afgán, menekült, illegális bevándorló vagy magyar állampolgár, de amikor a kormány azt az üzenetet közvetíti, hogy „az európai keresztény kultúra tiszteli, becsüli és védi a nőket”, mintha azt akarná, feledkezzünk el arról, hogy

tavaly átlagosan minden napra jutott egy regisztrált szexuális erőszak az országban.

A Belügyminisztérium statisztikái szerint 2017-ben összesen 364 ilyen esetet regisztráltak országszerte. 2016-ban még ennél is rosszabb volt a helyzet, akkor 383 szexuális erőszak címkével regisztrált bűncselekmény került a hatóságok elé. Szexuális kényszerítésként megjelölt esetből tavalyelőtt 108, tavaly pedig 96 esetet regisztráltak.

A bűnügyi statisztikákban az is nyomon követhető, az egyes években milyen eljárás indult az ilyen típusú bűnügyekben. A szexuális erőszak tekintetében tavaly

  • 130 feljelentést elutasítottak,
  • 366 nyomozást megszüntettek,
  • 249 esetben történt vádemelés, illetve
  • 14 esetben született egyéb befejezés.

Szexuális kényszerítés ügyében

  • 69 feljelentést utasítottak el,
  • 107 nyomozást szüntettek meg,
  • 47 esetben történt vádemelés és
  • 13 esetben született egyéb befejezés.

Ezek csak a rendőrség elé került esetek, és mindenki tudja, hogy a nők elleni erőszakos bűncselekmények elenyésző arányban derülnek ki egyáltalán, majd még kevesebb jut el ténylegesen a hatóságokhoz. És mint látható, ezeknek még kisebb része nyomán történik felelősségre vonás.

Résztvevők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) Néma Tanúk elnevezésű felvonulásán, amelyet a nők elleni erőszak felszámolásának nemzetközi világnapja alkalmából tartottak Budapesten
Fotó: Mónus Márton / MTI

A NANE Egyesület és a Patent Egyesület közreműködésével létrejött nokjoga.hu-n elérhető 2015-ös statisztikák szerint a 15-74 éves nők 9 százaléka volt élete során valamikor szexuális erőszak áldozata. Ez összesen az akkori népesség-bűnügyi adatok szerint 361 545 főt takart.

Ugyanitt olvasható az is, hogy a nők 20 százaléka esik nemi erőszak áldozatául élete során, további 20 százalékukat pedig megkísérelték megerőszakolni. Ráadásul, mint írták, az igazságügyi statisztikák és kutatások adatainak összevetéséből az látszik, hogy a nemi erőszak elkövetőinek legalább 99 százaléka büntetlen marad Magyarországon.

Hiába derült ki csak az elmúlt két hónapban az, hogy egy 12 és egy 15 éves lányt erőszakoltak meg Borsodban, vagy hogy letartóztattak két férfit, akik ragasztószalaggal összekötözték egy nő kezeit és a lábait, megerőszakolták, majd kidobták az autóból, egyik ügyben sem tartott sajtótájékoztatót a kormány, fideszes politikus, vagy rendeltek el országos hajtóvadászatot a tettes felkutatására.

Pedig minden szexuális erőszakot átélt személy ugyanolyan bánásmódot érdemelne, már ha tényleg az elkövetők felkutatása, az áldozatok segítése, és nem a hangulatkeltés lenne a valódi cél.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik