Nem szívbajos vezetők ülnek a választások után alakult új tárcánál, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban. Májusban járt le a hatósági repülőorvos szerződése (az ő dolga lenne elbírálnia azoknak a repülőgép-pilótáknak a kérelmét a lejáró engedélyük meghosszabbítására, akiknél valamilyen egészségügyi kockázat merül fel, bármilyen okból gyógyszert szednek), de vele azóta sem kötött új szerződést a tárca, miként pótlásáról sem gondoskodott – tudta meg a 24.hu.
Noha ezt nyíltan nem ismerte el az ITM, kérdésünkre adott válaszból ez olvasható ki. Azért fordultunk újra a minisztériumhoz, mert egy hónappal ezelőtt azt ígérték, hogy a feltorlódott ügyek mielőbbi lezárása érdekében „haladéktalanul” megteszik a szükséges lépéseket, és az engedélyezési folyamat heteken belül leárul.
A tárca ehhez képest most csak annyit válaszolt, hogy
a repülőorvosi minősítéssel összefüggő, elmúlt időszakban felgyülemlett, elintézést igénylő ügyek ütemezése megtörtént, így azok lezárására hamarosan sor kerül.
Tudomásunk szerint körülbelül 100 pilóta várja, hogy újra repülhessen.
Mindenesetre a kormányzat régen tisztában van hogy lépni kell. Információink szerint több mint egy éve lehet tudni, hogy az idén májusban lejár a hatósági repülőorvos szerződése, erre a légügyi hivatal akkori felettes szervének, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak felhívták a figyelmét. Ám az a tárca sem iparkodott, és a megszűnése után feladatainak egy részét – így a légügyi hatóság felügyeletét – öröklő új tárcánál, az ITM-ben is csigalassúsággal kezelik a helyzetet.
(Kiemelt kép: Keszy-Harmath Zoltán repül magyar gyártású, Apollo Fox típusú repülőgépével a farkashegyi repülőtér felett 2015. december 31-én. MTI Fotó: Illyés Tibor)