Belföld

Harrach Péter beszélt az ATV-nek a Magyar Nemzet újraindításáról

Azt is megkérdezték a KDNP frakcióvezetőjétől, hogy kik dolgozhatnának a lapnál.

Az ATV portálja megkérdezte Harrach Pétert, a KDNP frakcióvezetőjét a Magyar Nemzet esetleges újraindításáról azután, hogy visszatért a kormánypártok keblére a Hír TV, és a választás után bezárt napilapot kiadó cég is Nyerges Zsolthoz került Simicska Lajostól.

A Hír TV után a Magyar Nemzetet is visszafideszesíthetik
Újra megjelenhet a választás után bezárt napilap.

Harrach azt mondta, „méltányos és igazságos” lenne, ha augusztus 25-én, alapításának nyolcvanadik évfordulóján indítanák újra a lapot. Kijelentette: mindig is olvasta a Magyar Nemzetet a rendszerváltás előtt és után is, a G-nap után viszont csak néha lapozott bele. A G-nap előtt ott dolgozókkal lenne méltányos az újraindulás – jelentette ki, de úgy véli, hogy az utána következő 2-3 évben elveszett az újság „értékvilága”.

Azt is mondta, hogy ha augusztus 25-én újraindul a lap, akkor „ahhoz áll majd közel, aki a Magyar Nemzet szellemiségét képviseli”, vagyis a kormányhoz. Még azt is megkérdezték Harrachtól, hogy az újraindított Magyar Nemzetnél dolgozhatnak-e a lap volt munkatársai és szerkesztői, vagy a mostani Magyar Idők-gárdából válogatnak. A politikus erre annyit mondott, hogy „véleményem szerint azok kezébe kellene adni a Magyar Nemzetet, akik érzik és követik Pethő Sándor (a lapalapító) szellemiségét”. (Fotó: MTI / Veres Nándor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik