Belföld
Budapest, 2016. december 12.
Erzsébet-utalványok Budapesten 2016. december 9-én. Az utalványok kibocsátója a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, forgalmazója az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. Típusai: étkezési, ajándék, iskolai, kultúra, sport és gyermekvédelmi utalvány.
MTI Fotó: Mohai Balázs

1,7 milliárd forintot keresett az Erzsébet-utalványokon az állami forgalmazó

Vitéz F. Ibolya
Vitéz F. Ibolya

újságíró. 2018. 05. 29. 08:35

Majdnem a felére csökkent a bevétele, mégis vastagon nyereséges lett az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. 2017-ben. Az előző évi csaknem 12 milliárd forint után tavaly 6,6 milliárd forintra apadt az állami cég árbevétele. Egyéb bevételként pedig 1,9 milliárd forintot tüntettek fel, de arra nem ad magyarázatot a mérlegbeszámoló, milyen címen érkezett a pénz.

A cégnek komoly forgalomkiesést jelentett, hogy jelentősen átalakult a cafateria rendszer: 2017-ben a kedvezményes adózás alá tartozó Erzsébet étkezési utalványok helyett hasonló értékhatárral készpénzt is kaphattak a dolgozók. De ennél is soványabb bevételt vártak korábban, tavaly nyáron 50-70 milliárd forintra szelídülő utalványforgalom után mindössze 3 milliárd körüli jutalékbevételt prognosztizáltak.

Javította azonban a mérleget a kormány, amely menetrendszerűen osztotta a nyugdíjasoknak a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokat, így 2017-decemberére is jutott egy 27 milliárdos csomag. Szépen hoznak a konyhára ezek az állami akciók: a Magyar Nemzet becslése szerint a szelvényeket kibocsátó Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.-t akár 2,1 milliárd forintos extra bevételhez juttathatta a kormány az említett karácsonyi ajándékkal.

Budapest, 2017. április 30.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kiadott Erzsébet étkezési utalványok.
MTVA/Bizományosi: Róka László 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Legalább 2,1 milliárdot szakít a forgalmazó cég a nyugdíjasok Erzsébet-utalványaival
Van, aki valószínűleg még a nyugdíjasoknál is jobban örül a kormány nagylelkűségének.

A levezetés szerint 540 millió a forgalmazó által felszámított, 2 százalékos szolgáltatási díj a nyugdíjasoknak kiosztott összesen 27 milliárd forint értékű utalvány után. A többi a felhasznált utalványok visszaváltásakor kerül az állami céghez, a kereskedőknek az Erzsébet-utalvány pénzre váltásakor a névérték hat százalékát kell az állami cégnél hagyniuk.

Legutóbb azzal került a címlapokra az étkezési utalvány-piac letarolására feltalált állami cég, hogy az Erzsébet-utalvány reklámozására közpénzmilliárdokat költöttek. Az Átlátszó oknyomozó portál által kiperelt adatok szerint 2010 eleje és 2016 vége között legalább nettó 6,2 milliárd forintot.

erzsébet-utalvány (erzsébet utalvány, )
Súlyos milliárdokat költöttek az Erzsébet-utalvány reklámozására
A legtöbb bevételt az ATV, az ECHO TV és a Magyar Idők zsebelhette be a Bözsi-hirdetésekért.

Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.