A falubeliek elmondása szerint a 8 éves sólyi kislány kezei hátra voltak kötözve, és egy hurok volt a nyakában, amikor megtalálták a meztelenre vetkőztetett holttestét a Királyszentistván mellett lévő patakmederben. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy „egy hirtelen kialakult érzelmi döntés” miatt következhetett be a bűncselekmény, részleteket azonban nem közölt a gyilkossággal kapcsolatban. A helyiek attól tartottak, hogy a kislányt nemcsak összeverte, de meg is erőszakolta a gyilkosság elkövetését beismerő 16 éves hajmáskéri fiú.
Az igazság kiderítése érdekében megkerestük a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy hozzák nyilvánosságra, mit állapított meg az igazságügyi szakvélemény.
A kérdéses eset kapcsán az igazságügyi szakértői vélemény alapján nem történt szexuális erőszak
– írták megkeresésünkre.
Mint megírtuk, a fiú mélyszegénységben, és nagyon rossz szociális körülmények között élt. Nemrég kilakoltatták őket, a család abból tengődik, amit a gyerek anyja közmunkásként a helyi önkormányzatnál keres.
A fiú állítólag már régóta tervezte, hogy kipróbálja, milyen érzés embert ölni. Ez pedig felveti a szülők felelősségét is. Ezért arról is megkérdeztük a rendőrséget, tervezik-e az apa és az anya felelősségre vonását az ügyben.
A nyomozás jelenlegi adatai nem támasztják alá a gyanúsított szüleinek a felelősségre vonását
– írták válaszukban.
Mint arról beszámoltunk, a kislány eltűnését az édesapja jelentette be múlt pénteken. Elmondása szerint a kislány a ház előtt rollerezett a barátnőivel, amikor elment fürödni. Amikor észrevette, hogy nincs sehol, értesítette a rendőröket, de már csak a holttestét találták szombat hajnalban. A gyilkosság gyanúsítottját még aznap éjjel elfogták.
A nyolcéves kislány édesanyja akkor azt mondta, hogy szombaton, a rendőrségen láttak egy 15 éves fiatalembert, akit bilincsben kísértek, és az asszony fia ráismert a volt osztálytársára. A gyanújuk be is igazolódott. Az őrizetbe vett hajmáskéri fiú hétfőn a helyszínen mutatta meg a rendőröknek, hogyan végzett Adriennel. Beismerő vallomása után a kamaszt előzetes letartóztatásba helyezték.
F. Ferenc ellen 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt indult eljárás.