Belföld

Vallomást tett, előzetes letartóztatásban a sólyi gyerekgyilkosság gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a sólyi gyerekgyilkosság gyanúsítottját, a döntés jogerős. A nyolcéves kislány megölésével gyanúsított 16 éves hajmáskéri fiatalember a Veszprémi Törvényszék döntése értelmében – egyelőre – 30 napra kerül előzetes letartóztatásba, mivel a Veol.hu cikke szerint úgy ítélték meg, fennáll a veszélye, hogy megszökik, elrejtőzik vagy tanúkat befolyásol. A gyanúsított fiatalkorú, így ugyan büntetés-végrehajtási intézetben zárják el, de a fiatalkorúakra vonatkozó, enyhébb fogvatartási szabályok mellett.

A fiú ellen 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt indult eljárás.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Tarcsa Csaba elmondta: a gyanúsított beismerő vallomást tett, amit a helyszíni kihallgatáson megerősített. Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi lehetett az elkövető motivációja, Tarcsa Csaba elmondta, „hirtelen kialakult érzelmi döntés” vezethetett a bűncselekményhez. A rendőrség nem keres más gyanúsítottat az ügyben, minden adat amellett szól, hogy a gyilkosságot az előzetes letartóztatásba helyezett hajmáskéri fiatal követte el. A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott több információt a gyilkosság körülményeiről.

A Veol.hu beszámolója alapján a gyanúsított anyja a bírósági döntés után ennyit mondott: „Védem a fiamat és mellette vagyok.”

Mint megírtuk, a nyolcéves sólyi kislány eltűnését édesapja péntek este jelentette, a lány holttestét a szomszédos Királyszentistván mellett a patakmederben szombaton hajnalban találták meg.

A Pesti Srácok azt írja, a 16 éves fiú Facebook-oldalán több, agresszív viselkedésre utaló bejegyzés, illetve kép látható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik