A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség fogolyszökés vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ellen a rovott múltú férfi ellen, aki eltávolította a lábáról a nyomkövető eszközt, majd önkényesen távozott a tartózkodási helyéül kijelölt vasvári lakásból. Az eset tavaly márciusban történt.
A bíróság úgy rendelkezett a vádlottal szemben más ügyben elrendelt házi őrizet során, hogy a mozgását a rendőrség nyomkövető technikai eszközzel is ellenőrizze. A férfi levette a nyomkövetőt, majd megpróbálta elégetni tűzhelyen, majd elhagyta a lakást. Cselekményével 800.000 forint kárt okozott, mert az eszköz használhatatlanná vált.
A nyomkövető eszköz azonban a levételkor jelzett, ezért a helyi rendőrség járőrei megjelentek a lakásnál a vádlott ellenőrzése céljából. Az utcán tartózkodó vádlott rátámadt a jogszerűen intézkedő rendőrökre, ököllel megütötte az arcukat és könnyű sérüléseket okozott nekik. A rendőrök végül testi kényszer alkalmazásával törték meg a vádlott ellenállását, akit megbilincseltek, majd előállítottak a rendőrségre.
A rendőrség folyosóján, őrizetének ideje alatt a vádlott hirtelen felugrott a padról és lefejelte a falra függesztett képet, majd az is kiderült, hogy az intézkedést megelőzően marihuánát fogyasztott.
A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben a fogolyszökés vétségén túl, hivatalos személy elleni erőszak és rongálás bűntette, valamint könnyű testi sértés, garázdaság és kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat, és halmazati büntetésként végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta.