Belföld

Nyáron kiszabadulhat a börtönből Eva Rezesová 

Mintarab, így vélhető pozitív elbírálást kap szabadulási kérelme.

A Blikk szerint a négy ember haláláért felelős szlovák milliomosnő feltételesen szabadlábra kerülhet ­augusztusban, ha a nyomozási bíró úgy dönt, az elmúlt hat évben jól viselkedett a börtönbe.

eva rezesová (eva rezesova, )
Rezesova megtanult magyarul és jövőre szabadulhat
Az M3-ason négy ember halálát okozó szlovák nő kifogástalanul viselkedik a börtönben, ezért másfél év múlva szabadlábra helyezhetik.

A döntésben szerepet játszik, hogy Eva Rezesová hány dicséretet, fegyelmit kapott, de lesz egy személyes meghallgatás is, ezt követően dönt a bíró. A család egy közeli ismerőse azt mondta, nagyon várják haza,

nem engedték el a kezét egy percre sem a legnehezebb évek alatt, rendszeresen látogatták budapesti börtönében.

Rezesovát kilenc évre ítélték, de jó magaviselete esetén büntetése kétharmadának letöltése után feltételesen szabadulhat. Eddig mintarabként töltötte börtönéveit, a szigorú szabályokat betartotta, rabtársaival egyetlen konfliktusa sem volt, dolgozott, reintegrációs foglalkozásokra jár.

szlovák gázoló (ingyenes, eva rezesova)
Blikk: Rezesová meghúzza magát a börtönben
Megtanult magyarul, varrodában dolgozik és beilleszkedett a kezdeti konfliktusok után – írják.

Feltételes szabadulása után kirendelnek egy pártfogót, akivel rendszeresen kell találkoznia, ha pedig bármilyen szabálysértést, bűncselekményt elkövet, azonnal visszakerül a rácsok mögé, le kell töltenie teljes büntetését.

Rezesová 2012-ben az M3-as autópályán BMW terepjárójával rohant bele az előtte haladó Fiat Puntóba, amely teljesen kiégett, utasai közül hárman a helyszínen életüket vesztették, a negyedik áldozat a kórházban halt meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik