Közélet

Horror az M3-ason: Rezesová végignézte, ahogy elégnek áldozatai

Vádemelési javaslattal lezárult a nyomozás a tavaly augusztusban négy halálos áldozatot követelő balesetet okozó szlovák állampolgárságú nő ellen - írta a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában a gyanúsított ügyvédje elmondta, hogy az iratokat még kedden ismertették vele a nyomozó hatóságnál, és úgy tudja, az anyagot vádemelési javaslattal küldik el az ügyészségnek. Az Országos Rendőr-főkapitányságtól a lap egyelőre nem kapott választ az ezzel kapcsolatos kérdésére.

Az ügyvéd elmondta azt is, hogy a bizonyítási eljárás folytatását indítványozta. A Blikk közben a nyomozati iratokra hivatkozva azt írja, hogy Eva Rezesová végignézte, amint elégnek áldozatai. Nem tudott segíteni az a kamionos sem, aki az ügy szemtanúja. A kigyulladt kocsiból felcsapó lángok ugyanis olyan borzalmas hőt adtak le, hogy 5-6 méternél közelebb senki nem tudott menni a kisautóhoz. Az, hogy a szlovák milliomosnő valóban üldözte volna áldozatait, egyelőre nem nyert egyértelmű bizonyítást – áll a lapban.

A gyanúsított által vezetett szlovák rendszámú BMW tavaly augusztus 21-én az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán ment neki az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt. A szabályosan közlekedő személyautóban utazók közül hárman bennégtek a kocsiban, a negyedik utas a kórházban halt meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik