Belföld

Jobbik: Összefügg a Kósa-, a Pharaon-ügy és a kitiltási botrány

FBI logó (fbi, usa, )
FBI logó (fbi, usa, )
Az ellenzéki pártok szerint összeállt az 1300 milliárdos ügyek mozaikja.

A Jobbik szerint összeállt a kép az elmúlt időszak súlyos korrupciógyanús ügyeiben azzal, hogy a hírek szerint az Egyesült Államokban tanúvédelmet kapott egy magyar férfi, akit a magyar kormányhoz köthető korrupciós pénzek tisztára mosásával vádolnak.

Szilágyi György azt mondta: már érthető, miért élvezte Orbán Viktor barátságát az Interpol által is körözött Ghaith Pharaon, aki – szerinte –  szakértője volt a pénzek tisztára mosására alkalmas arab módszernek.

A képviselő felhozta az egyesült államokbeli magyar kitiltási ügyet is, úgy vélte, kezd beigazolódni, hogy annak idején dollármilliókkal kaptak el egy diplomata útlevéllel rendelkező futárt az Egyesült Államokban, a forrást pedig később Vida Ildikó, az adóhatóság akkori elnöke igazolta le.

Értelmét nyeri az a pár hónappal ezelőtt felröppent hír is, ami szerint az Amerikai Egyesült Államok azt tervezi, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt és a kormány több tagját ki kívánja tiltani az Amerikai Egyesült Államokból.

A háttérben a tanúvédelmi programba bevont férfi vallomásai állhatnak.

Lévai + Orbán (lévai anikó, )
Kitiltatnák Orbánt és nyolc társát Amerikából
A vizsgálat - a Frontiers of Freedom elnökhelyettese szerint - biztosan elindul.

Úgy ítélte meg, ezen ügy magyarázza azt is, hogy Donald Trump amerikai elnök miért nem fogadta Orbán Viktort, de választ ad Kósa Lajos miniszter ügyére is, hiszen a Magyar Nemzet cikkében is 1300 milliárdos forrásról van szó, mint a csengeri örökségnél, azaz

minden valószínűség szerint ez egy olyan fedőakció lehetett a Fidesz részéről, amivel ezt az 1300 milliárd forintot próbálták tisztára mosni.

Szilágyi György szerint Orbán Viktornak és a kormány tagjainak választ kell adniuk az ügyben felmerülő kérdésekre, és ha a kormányfő nem tudja magát tisztára mosni, távoznia kell a közéletből. A politikus kifogásolta, hogy bár az FBI egy éve jelezte az ügyet a magyar hatóságnak, nem hallgatták ki a tanúvédelem alatt álló férfit, noha nemzetközi körözés alatt áll.

Demeter Márta, az LMP képviselője szintén arra emlékeztetett, hogy az arab és ázsiai számlákra szivárgó 1300 milliárd – az amerikai nyomozók gyanúja szerint – a nyertes uniós pályázatok „alkotmányos költsége”, a kormánypárti politikusok részére visszaosztott jutalék. Neki viszont az a gyanús, hogy az elmúlt két évben hiába próbálta megtudni, miért volt olyan fontos Ghaith Pharaon a kormányzati szereplőknek.

Lehet, hogy nem csak a százmilliós nagyságrendű közös üzletek tették olyan fontossá Pharaon személyét az Orbán-klánnak és a kormánypárti köröknek, hanem valamilyen különleges tudása? Talán azért nevezte Orbán Viktor “professzornak” Pharaont, mert tényleg nagyon értett valamihez? És ez a valami a korrupcióból és más törvénytelen forrásokból származó pénzek tisztára mosása volt?

Számára az is kérdés volt, miért kellett megszerezni a legfelső fideszes vezetésnek és a hozzájuk kapcsolódó köröknek az MKB-t, amely az FBI gyanúja szerint háttérül szolgált tranzakciókhoz. Demeter Márta szerint a Pharaon-ügy az egyik legvilágosabb példája annak, hogy az Orbán-rezsim lényege az intézményesített korrupció, amelynek haszonélvezői a legfelső politikai vezetés köreihez tartozó személyek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik