Belföld

Jobbik: Szabolcsot ellepték az ukrán Fidesz-szavazók

Maffiarendszert emleget a Jobbik, a párt szerint szervezett a honosított ukránok fiktív betelepítése.

Adorján Béla megyei elnök a Hír TV Egyenesen című műsorában azt mondta: a vásárosnaményi csalásnál korábban említett 5300 embernél is jóval többet, tízezer főnél is többet jelentettek be illegálisan a megye településeire.

A jobbikos politikus a fideszes járási hivatalok, polgármesterek, a térség parlamenti képviselőjének és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség összejátszásáról beszélt.

Vannak olyan házak, ahová száz, vagy akár kétszáz ilyen embert is bejelentettek.

Adorján Béla azt mondta, mindez rendszerszintű és maffiaszerű, hiszen egy járási hivatal adminisztrátorának, amikor leül a számítógép elé, látnia kell, hogy egy adott ingatlanban már vannak hetvenen.

Neki kutya kötelessége lenne hivatalból elrendelni a vizsgálatot.

A Jobbik korábban közölte, feljelentést tesz a vásárosnaményi ügyben, az esetet jelezte a helyi választási bizottságnak. 

Korábban a Hír TV Célpont című műsora mutatta be, hogy a határszélre százával telepítették be azokat a magyar nyugdíjjal csábított ukránokat, akik új állampolgárságukkal szavazni is tudnak. Gyurcsány Ferenc ezt fideszes  szavazatvásárlásnak nevezte.

Mint korábban megírtuk, a magyarok 70 százaléka nem ért vele egyet, 40 százaléka el is venné a határon túli magyarok szavazati jogát. A társadalom negyede az állampolgárságtól is megfosztaná a 2010 óta honosított egymillió embert. Még a Fidesz-szavazóknak is csak a 37 százaléka ért egyet a szavazati jog 2010 utáni kiterjesztésével.

Gyurcsány ráérzett: sokan elvennék a határon túliak jogait
70 százalék nem ért vele egyet, 40 százalék el is venné a határon túli magyarok szavazati jogát. A társadalom negyede az állampolgárságtól is megfosztaná a 2010 óta honosított egymillió embert.

Kiemelt kép: MTI / Deme Dániel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik