Belföld

Fékezés nélkül hajtott a kereszteződésbe és gázolt – lecsukták

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2018. 03. 06. 13:34

Előzetes letartóztatásba került az a 25 éves sofőr, aki elgázolt egy zebrán átkelő férfit még február végén, majd elhajtott a helyszínről. Erről a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája döntött.

Az eddigi adatok szerint a gyanúsított február 28-án délután egyik útkereszteződésnél a piros jelzés ellenére nem állt meg, hanem egyenesen áthajtott. Ugyanebben az időben neki jobbról, a bevásárlóközpont felől a gyalogos épp elindult az átkelőn, miután zöldet kapott. A kocsi a terelővonal közelében gázolta el a férfit, súlyos sérüléseket okozva neki.

A sofőr meg sem állt, ellenben levette a kocsijáról a rendszámot és elvitte egy karosszériáshoz, ő maga pedig Budapestre utazott.

A bíróság álláspontja szerint – tekintettel arra, hogy a gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, más büntetőeljárás is van folyamatban vele szemben – alaposan lehet tartani attól, hogy szabadlábra helyezése  esetén a hatóság elől elrejtőzne, illetve újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezett.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.