Belföld

Lázár: Büszke lehet az önkormányzat az Elios közvilágítási rendszerére

Sajtótájékoztatót tartott hétfőn Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Hódmezővásárhelyen. Abban a városban, ahol néhány évvel ezelőtt, még az ő polgármestersége alatt, először alakította át a közvilágítást egy közel 1 milliárd forintos közbeszerzés keretében Tiborcz István akkori érdekeltsége, a még ES Holding Zrt. névre hallgató Elios. A tárgyalásokon, ahogy arról a vonatkozó OLAF-jelentés alapján beszámoltunk, a miniszterelnök veje és Lázár személyesen egyeztettek. Sőt, a miniszter később be is vallotta, hogy Tiborcz-cal közösen találták ki az egész koncepciót.

Lázár városán mutatták meg Tiborczék, hogyan kell közbeszerzést nyerni
Az Elios körül olyan tanácsadók tűntek fel, akik később a Lázár János vezette Miniszterelnökségtől kaptak zsíros megbízásokat.

Ehhez képest Lázár most politikai machinációt sejt a mögött, hogy a 24.hu a birtokába került több mint 100 oldalas dokumentumra hivatkozva több részletet is nyilvánosságra hozott nem csak a hódmezővásárhelyi, hanem az azt követő több tucat közvilágítási tenderből, amelyekben a nyertes pályázó minden alkalommal az Elios volt, egyedül vagy konzorciumban. Az unió csalás elleni hivatalának vizsgálata szerint a szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet a vizsgált projektekben feltárt szisztéma.

Tiborcz-ügy: megnevezte az OLAF, hol kell keresni a csalás szervezőit
Hét céget és ennél is több magánszemélyt nevezett meg érintettként az Elios-ügyben az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF. Bemutatjuk az ügy szereplőit.

Az MTI tudósítása alapján hétfőn

Lázár János azt mondta, hogy az Elios Innovatív Zrt. ügyében született OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalának időpontja és módja egy politikai akció része, időzítése nem volt véletlen, kizárólag a kampánynak szól.

Az egykori hódmezővásárhelyi polgármester kihangsúlyozta, hogy a közvilágítási rendszer korszerűsítése kiválóan működő, a városnak energiamegtakarítást hozó, a lakosság számára jobb megvilágítást eredményező fejlesztés, melyre büszke lehet az önkormányzat.

Itt a mondat Tiborcz cégéről, ami Lázár János szerint nem létezik
A miniszter szerint nincs szó bűnszervezetről az OLAF-jelentésben. Mutatjuk, hogy de.

Más városokban korántsem lehetnek ilyen elégedettek az ottlakók, ugyanis Gyálon és Zalaegerszegen is arra panaszkodnak, hogy a LED-lámpák nem adnak elég fényt éjszaka, Zalában ráadásul maga az Elios is elismerte, hogy a fényerő csökkent a felújítás után, más településeken pedig, például Kecskeméten, az elégtelen fényerő rovására írják a gyakoribbá vált gyalogosgázolásokat is.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik