Belföld
Mosonmagyaróvár, 2013. szeptember 27.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőre egy útlevelet tart kezében 2013. szeptember 27-én az M1-es autópálya lajtai pihenőjénél, Mosonmagyaróvár közelében, ahol a győri főkapitányság rendőrei a társszervekkel együtt teljes útzáras, komplex közúti ellenőrzést tartottak.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Korrupciós pezsgővel szilvesztereztek a pénzügyőrök, most börtönbe kerülhetnek

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

újságíró. 2018. 01. 08. 07:12

Még karácsonyfának valót is kaptak a pálinkafőző cégtől. Drasztikus büntetés lehet a vége.
Korábban a témában:

Még 2012 karácsonya előtt történt a Blikk által felidézett eset: egy pálinkafőző cég két vezetője karácsonyfának való fenyőket és pezsgőt adott pénzügyőröknek, akik azt el is fogadták. A pezsgőt a dolgozókkal közösen elfogyasztották munka után, koccintottak a közelgő új évre.

Azonban a lap szerint egy ideje lehallgatták a telefonjaikat, idő kérdése volt a lebukás.

Az ügy jó ideje húzódik, több ügyészséget is megjárt, végül a debreceni emelt vádat vesztegetés miatt. Vezető személy esetén magas a büntetési tétel: akár öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés is lehet. A lap úgy tudja, az egyik NAV-dolgozó már leszerelt, hárman azóta is dolgoznak. Magyar György, az esetben érintett ügyvéd azt mondta a Blikknek, hiába feddhetetlen a vádlottak előélete, a bíró épp ezért szabhat ki súlyosabb büntetést:

Sőt, a bíró azzal szokott érvelni, hogy pont azért szab ki súlyosabb büntetést, mert épp ezeknek az embereknek kell többek között erkölcsileg is feddhetetlennek len­niük, hogy példát mutassanak az egész állománynak.

Vádlott még a pálinkafőző két vezetője is, de rájuk csak felfüggesztett börtönt kért az ügyész, szemben a NAV-osokkal, akikre letöltendőt.

(Kiemelt kép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2011. január 14.
Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter beszélget az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) bemutató tájékoztatóján, a Budapest Marriott Hotelben.
MTI Fotó: Kovács Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.