Belföld

Lecsuktak egy tompai rendőrt

Előzetes letartóztatásba került pénteken egy rendőr, akit – egyebek mellett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak. A végzést az ügyész, a gyanúsított, valamint védője is tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.

A Központi Nyomozó Főügyészség azért indítványozta a kényszerintézkedés elrendelését, mert a tompai határőr megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy csütörtökön, a szolgálati helyén, miután felvette a szolgálatot

elkezdte bedolgozni a határrendészeti nyilvántartásba a korábban általa egy jelenleg ismeretlen szerb állampolgártól átvett 27 db bosnyák és szerb állampolgárok útleveleinek adatait úgy, hogy ezen szerb és bosnyák állampolgárok nem jelentek meg a fenti napon a Tompa Közúti Határátkelőhelyen Magyarországra történő belépésre jelentkezve. A fenti cselekményét a gyanúsított útlevelenként 100,- euró ígéretéért követte el.

A bíróság a szökés és az elrejtőzés veszélye miatt tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatást. Emellett álláspontjuk szerint félő volt, hogy összebeszélne az ismeretlenül maradt bűntársával vagy a tanúkkal, ezzel pedig megnehezítené, meghiúsítaná az eljárást.

A döntés szerint az egyenruhás november 13-ig rács mögött lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik