Belföld

Kirúgták a szakácsot a pécsi iskolából, mert felszólalt a civilek mellett

A gimnázium igazgatótanácsi elnöke az a Hoppál Péter, aki a civilek ellen hergelő nyilatkozatot kezdeményezte.

Kirúgták munkahelyéről azt az írót, aki beszédet mondott azon a pécsi tüntetésen, amit az Emberség Ereje Alapítvány mellett tartottak – írja az Átlátszó. Az alapítvány ellen a város önkormányzata hergeli az ott élőket, a közgyűlés megbélyegző határozatot fogadott el, azzal vádolják a szervezetet, hogy „Soros-kampányközpontot” akarnak létrehozni a városban.

A szombati tüntetésen elmondott beszéde mellett P. Horváth Tamás véleményt is írt, amit a Szabad Pécs tett közzé más ismert helyiek véleményével együtt. Az író a hétköznapokban szakácsként dolgozott, augusztusban a pécsi Református Gimnázium konyháján helyezkedett el. Novemberben járt le a próbaideje, így a szerződése 2018 augusztusáig tartó munkaszerződéssé alakult át.

Kedden azonban P. Horváthot felhívatták az iskola igazgatói irodájába, ott pedig közölték vele, hogy másnap már ne is menjen be dolgozni, és a felmondási időtől is eltekintenek. Végül belement a közös megegyezéssel való szerződésbontásba, mondván, nem akar pereskedni. Más okot azonban nem lát a kirúgására, mint azt, hogy felszólalt a tüntetésen, mert a munkájára eddig nem volt panasz.

A Pécsi Református Kollégium főigazgatója, Kádár Péter ugyanakkor azt mondta, a történetnek munkahelyi okai vannak, „Horváth Tamás munkaviszonya közös megegyezéssel szűnik meg, tartalmi-logikai összefüggést pedig a munkaszerződésben megjelölt próbaidő lejártával mutat”. Hozzátette, őszintén bízik abban, hogy „Horváth Tamás a versenyszférában, méghozzá a prémium szektorban hamar esélyt kap vendéglátói karizmáinak kamatoztatására, ahol meggyőződésem szerint a helye van”.

Kádár azért még hozzátette a válaszához: „Kérem, mérlegelje, mennyiben segítene az érintett helyzetén, ha ezt az alapvetően munkahelyi, szakmai ügyet – vélt politikai összefüggéseket keresve – sajtótémává tennék.”

P. Horváth januárban rendhagyó irodalomórát is tartott volna a gimnázium végzős diákjainak, ahol új könyvéről és munkásságáról beszélt volna, de kirúgása után az iskola lemondta ezt a rendezvényt is. Az igazgató szerint azért, mert „a munkahelyi közösség és a várható hallgatóság egybeesése folytán, a két ügy közvetve összefügg”.

A Pécsi Református Kollégium korábbi főigazgatója, jelenlegi igazgatótanácsi elnöke egyébként Hoppál Péter pécsi Fidesz-elnök és önkormányzati képviselő, aki a Soros-ellenes pécsi nyilatkozatot kezdeményezte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik