Közélet

Bírósággal csapnának vissza a pécsi civilek az őrült sorosozásnak

A TASZ fog segíteni nekik, miközben Debrecenben és Fehérváron is beindult a fideszes gőzhenger.

Még csak egyeztet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezettel Az Emberség Erejével (AEE) nevű pécsi civil szervezet, de várhatóan bírósághoz fordulnak az őket ekéző pécsi önkormányzati nyilatkozat miatt – írja a Magyar Nemzet. Páva Zsolt fideszes polgármester javaslatát a múlt héten fogadták el: felszólították ebben a pécsieket, hogy ne adjanak helyet a Soros György alapítványa által támogatott szervezetnek.

Mester Zoltán, a szervezet szóvivője szerint a javaslatot megszavazó képviselők ellen is lehet, hogy pert indítanak. Szerinte meg kell húzni a határt, azért álltak bele a vitába, holott nem akarnak „politikai játszmákban” részt venni. Ezek ugyanis szítják a gyűlöletet, amit Nyirati András AEE-munkatárs ezzel illusztrált:

Valaki kamionnal akar áthajtani rajtunk, más szerb rendőrökkel akar megerőszakoltatni, és utána kirakni Egyiptomban.

A helyzet annyira elfajult, hogy az őket támadók közül volt, aki felvetette azon hely tulajának a megverését, ami végül elállt attól, hogy helyet adjon a szervezetnek. A szervezettel korábban semmi baja nem volt a városnak, tanodát működtetnek, 11 éve folytatják emberi jogi és egyenjogúsági programjaikat, 2009-12 között támogatták is a szervezetet.

Most felkészülnek a legrosszabbra, főleg azért, mert nemrég Rogán Antal kabinetminiszter már egy civilek munkáját akadályozó, készülő javaslatcsomagról beszélt, Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős miniszter pedig hazugságokkal bombázta a debreceni Alternatív Közösségek Egyesületét.

Fehérvár katonásan beállt a sorba

A Nemzet úgy tudja, a fideszes Cser-Palkovics András vezette Székesfehérvár is felült a civilellenes vonatra és Soros-ellenes határozatot fogadott el. A szöveg a szokásos őrültség: a spekuláns Soros bevándorlók befogadására akarja kényszeríteni Fehérvárt, hogy „bevándorlásszervező irodákat” akar nyitni, hálózatot épít, ami veszélyes.

Buth Sándor helyi együttes képviselő azt mondta, három ellenzéki ellenszavazattal vették napirendre a javaslatot. Ezután ő és a DK-s meg MSZP-s képviselő kikapcsolták szavazógépüket, mondván nem asszisztálnak „a Fidesz kampánycéljaihoz”.

(Kiemelt kép: Pécs ködben. MTI Fotó/Sóki Tamás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik