Belföld

Fiatal lány lehet a szerepi mérgezés első halálos áldozata

Egy márkásnak tűnő, de olcsó, hamis zárjegyű alkohol okozhatott tömeges mérgezést Szerepen. A szeszt vélhetően egy fiú vásárolta, aki elosztogatta az italt családtagjai között – írja a dehir.hu. A lap úgy tudja, hogy

az egyik életveszélyes állapotban lévő fiatalnál – egy háromgyermekes, 18 éves lánynál –  megállapították az agyhalált, így vélhetően valamikor a délutáni órákban ki is kapcsolják a lélegeztetőgépet.Az Országos Mentőszolgálat Észak-Alföldi Regionális igazgatója szerda délelőtt azt nyilatkozta, hogy az érintettek közül ketten vannak életveszélyes állapotban. 

A rendőrség kora délután adott ki közleményt, amelyben azt írják, egy 20 és egy 16 éves fiú, valamint egy 18 éves lány ugyanolyan, eddig ismeretlen összetételű, mérgező italt fogyasztott, amelytől rosszul lettek. Ők kerültek elsőként kórházba. A mentőszolgálat munkatársai aznap további tizenhat személyt szállítottak be, akiknél szintén felmerült a gyanú, hogy fogyasztottak a szeszből.

A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy bizonytalan helyről származó, ismeretlen eredetű, a szükséges engedélyekkel nem rendelkező üzletből vagy személytől vásárolt folyadékot, szeszes italt ne fogyasszon, ezeket csak hivatalos forrásból szerezze be!

– írják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik