Belföld

Tömeges mérgezésgyanú Szerepen

Tíz embert szállítottak kórházba mérgezés gyanújával kedd hajnalban Szerepről – írja a haon.hu. A lap szerint éjfél után valamivel két fiút és egy lányt vittek be, nem sokkal később egy nő lett rosszul, majd további hat személyhez hívtak mentőt.

Azt, hogy alkoholtól vagy egyéb szertől lettek-e rosszul az érintettek, még nem tudni, azt a toxikológiai vizsgálat deríti ki. A rendőrség egyelőre annyit közölt, hogy  az ügy körülményeit vizsgálják.

A Blikk úgy fogalmazott, legalább öt ember került kórházba, illetve, hogy metil-alkohol mérgezés állhat a háttérben. Hasonlóképpen, ahogy novemberben Dámócon, ahol négy ember vesztette életét, köztük egy mindössze 14 éves fiú, miután halálos szeszt ittak.

Frissítés:

A Blikk már tizenhat érintettről tudni: öt ember kórházi ellátásra szorul, a többieket – hat felnőttet és öt gyereket – vizsgálatra vittek be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik