Belföld

Húszezer külföldi érkezett hazánkba a kötvényprogrammal

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal közölte a végleges adatokat: 6538 külföldi személy kapott letelepedési engedélyt befektetőként, további 47 fő pedig tartózkodási engedélyt. Utóbbiak azok, akik nem éltek a lehetőséggel, és nem váltották át a tartózkodási engedélyt letelepedésire – írja a Magyar Nemzet.

A Lánchíd Rádió közérdekűadat-igénylésére kiadott adatokból tehát kiderült, hogy összesen 6585 külföldi vett részt a programban. További 13 300-an kaptak engedélyt családegyesítés címszó alatt, de a Magyar Nemzet emlékeztet, hogy számuk magasabb lehet, mivel a csak tartózkodási papírokat kapó külföldiekről a bevándorlási hivatal nem vezet elektronikus nyilvántartást, így „ezen adatokról a hivatalnak nem áll módjában tájékoztatást nyújtani”.

Összesen tehát legalább 19 885 külföldi vett részt a programban.

A letelepedési kötvényprogram 2013-ban indult, az ügyfelek először tartózkodási engedélyt kaptak, majd fél évvel később a letelepedési engedélyt kérvényezhették. 2016 júliusától a szabályok módosultak, ekkortól a külföldi állampolgár rögtön letelepedési engedélyt kapott, a létszámadatok között ezért van eltérés.

Összesen 58 külföldi kapott hazánkban élethosszig tartó letelepedési engedélyt: a legtöbben közülük kínaiak, de rengetegen jöttek olyan országokból, mint Irak, Afganisztán vagy Irán.

A Bevándorlási Hivatal éppen azon a napon hozta nyilvánosságra az adatokat, amikor az EU a civil törvény, a felsőoktatási jogszabály-módosítás, illetve a menekültkvóták elutasítása miatt indított pereket Magyarország ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik