Belföld

Leleplezték a Soros-tervet

Az LMP ifjúsági szervezete elkészítette a saját nemzeti konzultációs honlapját.

A Lehet Más a Politika ifjúsági szervezete, a Lehet Más a Jövő úgy döntött, hogy miután hónapok óta hiába várják azt, hogy a kormány végre nyilvánosságra hozza a Soros-tervet, maguk keresik meg.

A november 22-én indult sorosterv.com szerint

a „Soros-terv” valójában ugyanis Orbán Viktor fejében található meg. Felfedeztük, hogy „Soros-terv” a fedőneve annak az óriási kormányzati hadműveletnek, amelynek az a célja, hogy elrejtsék az ország szeme elől, hogy mi történik Magyarországon.

A Lehet Más a Jövő négy, sürgősen megoldandó problémát emelt ki: az oktatást, a bérválságot és a kivándorlást, a letelepedési kötvénybizniszt és az egészségügyet. Ez utóbbi pontban van talán az oldal leglátványosabb része, ahol egy térképen ábrázolták a tartósan betöltetlen háziorvosi helyeket (fekete szín) és a stadionfejlesztéseket (piros):

forrás: sorosterv.com

Az egyes területeknél pontokba szedték azokat a súlyos válságjelenségeket, amelyekért szerintük az Orbán-kormány a felelős, például az orvosok tömeges elvándorlása, az oktatás színvonalának folyamatos csökkenése, az általános béremelés hiánya, vagy a gyanús kötvénybizniszek által az államnak okozott károk.

Halász Ambrus, az anyapárt LMP kommunikációs igazgatója azt elismerte, hogy a honlapon megjelenő információk nem újak, viszont grafikájában ugyanaz, mint a kormányzati kampány. Így egyet csavartak a nemzeti konzultáción.

Rogánék kitiltották a sajtót a konzultációs ívek közeléből
Az LMP társelnöke csak egyedül nézheti meg, hogy tényleg van-e egymillió visszaküldött kérdőív, és rohannia kell, hogy az egyik raktárból elérjen a másikhoz.

Az LMP korábban már próbálkozott azzal, hogy megszerezze az „igazi” Soros-tervet. Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltje közérdekűadat-igénylés formájában kérte ki a dokumentumot, amelyre válaszul egy e-mailt kapott. Ebben egy részletes és koherens terv helyett azonban egy jobbára különféle internetes forrásokból összerakott szöveg szerepelt úgy, hogy a hivatkozott anyagok többsége 2015-ös, a legfrissebb pedig 2016-os.

A minap maga Soros György is válaszolt az őt ért támadásokra. Előbb pontról pontra cáfolta a Soros-tervet, majd egy videoüzenetet is küldött. Ebben Magyarországra nézve tragédiának nevezte az Orbán-kormány tevékenységét és megígérte, hogy mindent megtesz azért, hogy segítsen a magyaroknak.

Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/ATTILA KISBENEDEK

Ajánlott videó

Olvasói sztorik