Belföld

Ártatlan bárány Farkas Flórián

Előkerült, megszólalt és minden vádat tagadott.

A Demokratának sikerült. Farkas Flórián el is magyarázza, hogy az utóbbi időben azért szerepelt keveset a nyilvánosság előtt, mert méltatlannak tartja az őt ért támadásokat. A kormánypárti hetilapnak azt mondja, szerinte csak az ellenzéki sajtó áskálódik ellene és próbálja minden a cigánysággal kapcsolatos botrányba belekeverni.

Nevét olyan ügyek vizsgálatához is kötik, amikhez már rég semmi köze.

Semmilyen büntetőeljárás nincs ellenem. Aki mást állít, az hazudik. Ez az ellenzék szánalmas vesszőparipája, csakhogy egyetlen hivatalos szerv sem támasztotta alá. Több meghatározó kormányzati vezető is világosan nyilatkozta e hamis vádakra, hogy nincs személyem ellen semmilyen eljárás, nyomozás. Büntetőügy pedig végképp nincs.

A támadásokat azzal magyarázza, hogy lejárassák a felzárkózás ügyét. Szerinte a kormány európai szinten is figyelemreméltó eredményeket ért el velük közösen, az Országos Roma Önkormányzat legeredményesebb időszaka pedig éppen az volt, amikor ő vezette.

Csak a Fidesz

Ezek a sikerek fájnak az ellenzéknek, hiszen a 2010 előtti ciklusban nem tudtak hasonlót felmutatni. (…) Mivel az ellenzék nem tud szakmai programot összeállítani, nem tud mit kezdeni a cigányüggyel, de egyébként mással sem, nem marad más számukra, mint a botránypolitizálás. Reménytelen helyzetükben akár egymást túllicitálva is támadnak bennünket.

Az ellenzék tudja azt is, hogy a cigányok csak a Fideszre hajlandóak szavazni, ezért távol akarja őket tartani az urnáktól. Szerinte a balliberális kormányok idején nem volt valódi cigánypolitika, az úgynevezett jogvédők és

a baloldalinak mondott megélhetési cigány vezetők, aktivisták

nem voltak képesek tartósan a baloldalhoz láncolni a cigányságot, mert nem ismerték a cigányság valódi, konzervatív lelkületét, azt, hogy a többség istenhívő, egyház- és családtisztelő ember.

orbán viktor cigányönkormányzat (orbán viktor, balog zoltán, pintér sándor, farkas flórián, )
Orbán: Amíg a Lungo Drom megválasztja Farkas Flóriánt elnöknek, addig bízunk benne
Megírtuk, megújította választási együttműködési megállapodását a Fidesz és a Lungo Drom. Mindezt úgy, hogy az utóbbi bő fél évben több botrányos eset

A cigányok sem akarnak muzulmánok között élni

Farkas Flórián ezt követően hosszan sorolja az elmúlt évek eredményeit, majd áttér a Fidesszel kötött újabb stratégiai megállapodásra, amely azért fontos, mert a Lungo Dromnak csaknem kétszer annyi a mandátumszáma önkormányzati szinten, mint a teljes ellenzéknek.

Farkas Flórián szerint a cigányság egésze egyetért azzal, hogy

a modern kori népvándorlás számára is veszélyeket hordoz, és bizony meg kell akadályozni a kötelező betelepítés lehetőségét. (…) Igenis civilizációs kérdés, hogy akarunk-e muszlim migránsokkal együtt élni. A cigány társadalom nagy része erre ugyanazt válaszolja, mint a többségi társadalom: nem akarunk.

Farkas Flórián ezt követően ismét hosszan beszél a következő évek feladatairól, majd jelzi, a Lungo Drom mindent megtesz azért, hogy Orbán Viktor folytathassa a kormányzást, és jövőre végre igazi választ adhassanak az ellenzék sorozatos, méltatlan és alaptalan támadásaira.

Váncsa István a hős Farkas Flóriánról és dicső tetteiről
A "magyar publicisztika Michelangelója” idézi fel tetteit az Élet és Irodalomban.

Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik