Belföld

Orbán: Amíg a Lungo Drom megválasztja Farkas Flóriánt elnöknek, addig bízunk benne

orbán viktor cigányönkormányzat (orbán viktor, balog zoltán, pintér sándor, farkas flórián, )
orbán viktor cigányönkormányzat (orbán viktor, balog zoltán, pintér sándor, farkas flórián, )

Megírtuk, megújította választási együttműködési megállapodását a Fidesz és a Lungo Drom. Mindezt úgy, hogy az utóbbi bő fél évben több botrányos eset is kiderült a korábban Farkas Flórián vezette Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ) kapcsolatban, például a testület luxusautó-vásárlásáról, félmilliárdos adósságról, és egy fél millió forintból feltöltött hivatali hűtőről. Május elején pedig kiderült, hogy a rendőrség már az ORÖ-t felügyelő Kormányhivatal ellen is nyomoz.

Orbán Viktort az atv.hu arról kérdezte, ezek után miért kötött a Fidesz nevében Kövér László választási szövetséget Farkas Flóriánnal a 2018-as választásokra.

A miniszterelnök azt mondta, amíg a Lungo Drom megválasztja Farkas Flóriánt elnöknek, addig a Fidesz és ő is bízik benne.

Majd hozzátette:

Az elmúlt évek azt mutatják, hogy sok eredményt sikerült elérnünk közösen.

Arra a kérdésre, nem zavarja-e, hogy Farkas Flórián vezetésével 1,6 milliárdot “tapsoltak el”, Orbán Viktor azt mondta:

A cigány közösség maga eldönti, mit gondol erről, mi pedig elfogadjuk az ő véleményüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik