Vádat emelt az ügyészség a kakucsi gyilkosság ügyében. K. Bálintot előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt állítják bíróság elé, amiért több késszúrással megölte áldozatát, a mindössze 20 éves Vivient, akit gyermekkora óta ismert. A fiatal előzetes letartóztatásban várja a tárgyalását – tudtuk meg a Pest Megyei Főügyészségtől. A védelem szeptemberben próbálta elérni, hogy kiengedjék a rácsok mögül óvadékért cserébe, de a bíró elutasította az indítványt.
A gyanúsított egyébként tavaly március 11-én került előzetes letartóztatásba. Akkor bemutatott a kamerának:
A gyanúsított még az általános iskolából ismerte Vivient, mindketten Kakucson éltek. A törvényszék nemrégiben újabb részleteket közölt az ügyről, például, hogy milyen kapcsolat volt az érintettek között, illetve, hogy mi történt a gyilkosság éjszakáján.
Ahogy arról már többször írtunk, a gyanúsított Kakucson, a kőris erdőnél állította meg a kocsit, ahol magához vette a 9 centiméter pengehosszúságú vadásztőrt, és eddig ismeretlen okból
hatszor mellkason és hétszer hasba szúrta a sértettet, aki a szúrások következtében a helyszínen életét vesztette.
A főügyészség keddi tájékoztatásából derült viszont ki, hogy K. Bálint
Ezután holttestét az erdőbe húzta, ott a kabátjával ágakkal és avarral takarta le. Hogy miért ölte meg Vivient, továbbra sem tisztázott. A törvényszék emlékeztet: ha a fiatalt bűnösnek találja a bíróság, tíztől húsz évig, vagy akár életfogytig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.
(Kiemelt kép: police.hu/24.h)