A vasúttársaság MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében az áll, hogy a vasúti utazási diákkedvezmény igénybe vételének feltétele az érvényes diákigazolvány, és az előző félévben kiadott diákigazolvány-matricák október 31-ig érvényesek. Ezért a diákkedvezménnyel utazóknak érdemes időben gondoskodniuk a dokumentum érvényesítéséről.
A társaság felhívja a figyelmet, hogy a megállapított menetdíj vagy pótjegy árán felül további nyolcezer forint pótdíjat kell fizetnie annak, aki érvénytelen kedvezményre jogosító igazolvánnyal vagy érvénytelen igazolással veszi igénybe a kedvezményt, illetve jogosultságát nem tudja az előírt módon – akár utólag is – igazolni.
Az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező diákok a MÁV-Start vonataira 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak menetjegyet. A közoktatásban és a felsőoktatásban résztvevő nappali és esti tagozatos tanulók 90 százalékos havi, félhavi, illetve 30 napos bérletet is vásárolhatnak lakóhelyük vagy tartózkodási helyük és oktatási intézményük székhelye, illetve gyakorlati képzésük helyszíne között – emlékeztettek.