Vádat emeltek a másfél éves kislányt cigarettáztató pesterzsébeti fiatal ellen. A Fővárosi Főügyészség csütörtöki közleményében azt írja: a 24 éves férfit a kerületi ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé, és nem csak őt. A gyermek 22 éves édesanyjának is felelnie kell kiskorú veszélyeztetése miatt.
A vádlottak – akik testvérek idén május 25-én többekkel együtt egy XX. kerületi lakásban tartózkodtak, és velük volt a nő 18 hónapos gyermeke is. A fiatal nagybácsi akkor épp házi őrizetét töltötte ott.
A vádirat szerint a férfi a mobiltelefonján bekapcsolt egy élőkép közvetítését lehetővé tevő alkalmazást, meggyújtott egy cigarettát, majd a 18 hónapos unokahúgát az ölébe ültette, és az égő cigarettát több alkalommal a kislány szájába tette, miközben a gyermeket kitartóan arra bíztatta, hogy a füstöt „tüdőzze le”, amely ellen a gyermek tiltakozott, fintorgott és mindkét kezével hadonászó mozdulatokat tett.
– áll az ügyészség tájékoztatásában.
A kislány gyötréséről – ahogy arról már májusban írtunk – videó készült, ami felkerült a férfi Youtube-csatornájára – több más felvétellel együtt. A férfi az ügyészség szerint panaszt tett a gyanúsítás ellen és azzal védekezett, hogy a felvételen csak imitálja, hogy cigarettát nyom a gyerek szájába. Ezt azonban az ügyészég akkor elutasította. A csatornát egyébként nem sokkal később megszüntették a “YouTube Közösségi irányelveinek megsértése miatt” , de kitakarva megmutatjuk:
Tüdőzd le! Erre tanítottalak? Húzzál innen! Nem bírod te a Marlborót, hozzá vagy szokva a töltött cigihez!
– hallatszik a felvételen.
A vád szerint
amennyiben a másfél éves gyermek a cigarettába akár csak egyetlen alkalommal is beleszívott volna, úgy a légcsövébe, illetve a tüdejébe kerülő dohányfüst akár nyolc napon túl gyógyuló hörgőgörcsöt, asztmás rohamot válthatott volna ki nála, illetve a pici hadonászó mozdulatai miatt az égési sérülések reális veszélye is fennállt. Mindezen sérülések elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető. A gyermek édesanyja azáltal, hogy végignézte a testvére cselekményét anélkül, hogy bármit tett volna annak érdekében, hogy azt megakadályozza, a kiskorú gyermeke egészségét súlyosan veszélyeztette.
A nagybácsi egy másik ügy kapcsán jelenleg előzetes letartóztatásban van. Az ügyészség nyáron számolt be egy esetről, miszerint a fiatal házi őrizete alatt támadt rá várandós ismerősére. Bozótvágóval ütötte és rugdosta a nőt.