Belföld

Tegye össze a két kezét, aki eddig jól járt a bulinegyedben

Jánossy Villő
Jánossy Villő

újságíró. 2017. 10. 02. 15:40

Cikksorozatunk utolsó részében kiderül, hogy vége a jó világnak, mégsem elégedett minden lakó. Elmagyarázzuk, mit tehet az önkormányzat Belső-Erzsébetvárosért, és mit nem, és hogyan néz majd ki a kerület jövő nyáron.
Korábban a témában:

A keddi rendkívüli ülésen kerülhet pont az ügy végére, egy hosszú, hónapokon át tartó vita zárulhat le, vagy kezdődhet elölről. A VII. kerületi önkormányzat eddig állította, hogy megvan kötve a keze, ennek ellenére komolyan szigorodnak a bulinegyedre vonatkozó szabályok.

Súlyos milliárdok egy szétbarmolt városrészért
Összeszedtük, mit kis kell tudni a bulinegyed számairól. Jól jár-e az, aki lakást vesz a Kazinczy utca környékén, és megéri-e a lakóknak tűrniük a legénybúcsúsokat a hatalmas bevételért cserébe?

Ezt a zárva tartást, nyitva tartást önkormányzati rendelettel nem is tudjuk szabályozni.

– mondta Vattamány Zsolt VII. kerületi polgármester a kerületi tévében még augusztusban.

Amióta a lakók az éjféli zárat követelik, azóta megy a felelőskeresés. Mindenki másra mutogat, a lakók az önkormányzatra, az önkormányzat pedig az államra, mondván, hogy ők nem tehetnek semmit, ami megakadályozhatná a szigorúbb csendrendeletet Belső-Erzsébetvárosban. De elsőre ez inkább hárításnak tűnik, hogy a kerület minden veszteség nélkül, a lehető legjobban jöjjön ki a helyzetből. Nyomatékosítja, hogy fontos számukra a lakosság véleménye, szeretnének is segíteni, csak éppen ez nem olyan egyszerű. Elvégre komoly bevételt hoz Belső-Erzsébetváros, és mintegy 10 ezer embert foglalkoztat a bulinegyed.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Se perc alatt jogi útvesztőbe kerülhetünk, ha alaposabban utánanézünk, kinek mit szabad és mit nem

Az önkormányzat arra hivatkozik, hogy sajnos akkor sem tehetnek semmit, ha kiveszik a már sokszor emlegetett 9/2013. (II.22.) rendelet második mellékletét, ami kimondja, hogy a bulinegyedben reggel hatig lehet nyitva bármi. Ez pedig azért van, mert Belső-Erzsébetváros jelentős része világörökségi helyszín védőövezete, amire gyakorlatilag ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a világörökségi helyszínekre. Itt a kereskedelmi törvény dönti el, hogy mi a teendő, ki üzemeltethet kocsmát.

Nem az önkormányzat engedélyezi a bulinegyedben az éjszakai nyitva tartást, hanem a rendőrség mint szakhatóság véleményezése alapján adja ki a jegyző az engedélyt. Vattamány is erre utalt a fenti idézetben. Sajnos nincs mit tenni, a törvénybe nem szólhatnak bele. A jegyző azonban elvileg a hatályban lévő jogszabályok alapján ad engedélyt, az önkormányzati rendelet pedig jogszabály. Kérdés, hogy figyelmen kívül hagyhatja-e, ha az önkormányzat úgy dönt, hogy eltörli a csendrendelet második számú mellékletét – ami ez alapján teljesen fölöslegesen született meg.

A kereskedelmi törvény ugyanis kimondja, hogy

A világörökségi területen működő, szeszes italt kimérő, árusító kereskedelmi, illetve vendéglátó üzlet 24 és 6 óra közötti nyitva tartásához a jegyző engedélye szükséges. Az engedélyezési eljárásban az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv szakhatóságként vesz részt.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

De ennél több nem derül ki, maximum annyi, hogy általánosságban, a világörökségi helyszíneket nem említve az önkormányzat dönt arról, hogy meddig tarthatnak nyitva az alkoholt áruló helyek.

A kormányhivatalnál kérdeztünk rá, hogy létezik-e bármilyen más pont, törvény, rendelet, bármi, ami kimondja, hogy a jegyzőnek nem kell figyelembe vennie az önkormányzat által kiadott csendrendeletet. Hivatalos válaszuk egyértelműnek tűnik.

Az önkormányzat képviselő-testülete a kereskedelemről szóló törvény ezen előírásain túl nem szabályozhatja rendeletben a világörökségi területeken működő szeszes italt kimérő, árusító kereskedelmi, illetve vendéglátó üzlet 24 és 6 óra közötti nyitva tartását.

Az már más kérdés, hogy pontosan mi következik a törvény előírásaiból. A világörökségi helyszínekre vonatkozó pár sor nem taglalja túl hosszan a témát, az is lehet, hogy egyszerűen még nem adódott hasonló probléma.

A piros vonalon belüli terület világörökségi helyszín, a kék vonal pedig a védőövezet határait jelöli ki. A védett terület a Klauzál tér magasságában ér véget, onnan fölfelé határozhat bármiről az önkormányzat. Forrás: világörökség.hu

Mégis van megoldás

Most, hogy felgöngyölítettük a csendrendelet jogi hátterét, és kitárgyaltuk, mivel védekezett eddig az önkormányzat, éles fordulatot vett a bulinegyed sorsa. Megérkezett az önkormányzat hónapok alatt összerakott előterjesztése, amiről október 3-án szavazhat a testület. Ha elfogadják a javaslatokat, Belső-Erzsébetvárosban sokkal nehezebb lesz kocsmát nyitni. Úgy látszik, mégis meg lehet kerülni a világörökségi helyszínre vonatkozó szabályokat, az ide vonatkozó engedély csak az egyik kikötése lehet az állandó nyitvatartási engedélynek.

Leegyszerűsítve az önkormányzat a bulinegyed további növekedését akadályozza meg. A saját, üres üzlethelyiségeit nem adja ki kocsmának, és a már kiadott helyek funkcióváltását sem támogatja. Nem lehet kávézóból szórakozóhely. 

Ezen felül a Klauzál téren felújítanák a nyilvános vécét, és egy újat is építenének 10 millió forintért a Király és Kazinczy utca sarkán álló játszótéren.

Ami viszont a lakók szempontjából érdekesebb, hogy mit hozott össze az önkormányzat a nyáron, hogyan enyhítenék a zajt a továbbiakban. Négy megoldást kínálnak, ezekre lehet majd szavazni kedden. Fontos leszögezni, hogy minden rendelkezés csak az új helyekre vonatkozik. Annak nehezítik meg a dolgát, aki most készül meggazdagodni Belső-Erzsébetvárosban. Meglátszik az is, hogy a kerület egyeztetett a vendéglátósokkal, mind a négy lehetőség tervezetébe bekerült, hogy a kocsmák és szórakozóhelyek engedjék be azt, aki csak a mosdóra menne. Ez az éjszakai polgármesteri rendszer egyik legfontosabb pontja.

Az ingyen pisilés, az éjszakai polgármester és a sétáló Kazinczy utca még megmentheti a bulinegyedet
A budapestiek mintha már le is mondtak a volna környékről, de a vendéglátósok sem ilyen bulinegyedet akarnak.
  • Az első opció szerint maradna a bulinegyedben a nyitva tartás reggel 6-ig, amennyiben a vendéglátóhely beszerzi az állandó nyitvatartási engedélyhez szükséges dokumentumokat, például a társasház többségi jóváhagyását. Önkormányzati tulajdon esetében a Képviselőtestület Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottságának 100 százalékos beleegyezését.
  • A második opció megegyezik az első feltételeivel azzal a különbséggel, hogy az újonnan nyíló, alkoholt áruló helyek már csak hajnali 4-ig kérhetnek állandó nyitvatartási engedélyt.
  • A harmadik opció már hajnali 2-kor bezáratná az új kocsmákat.
  • Az utolsó a legszigorúbb, ugyanis ha a ‘D’ lehetőséget szavazzák meg a képviselők, az új helyek éjfélkor kötelesek bezárni.

Ami még érdekes, hogy az önkormányzat komolyabban figyelne a felügyeleti díj beszedésére is. Nem adható állandó nyitvatartási engedély annak, aki nem fizet rendesen. Így talán az alig 11 milliós bevétel az éjfél után üzemelő helyek után emelkedhet a következő években.

Az előterjesztéssel beigazolódott, hogy az önkormányzat mégsem tehetetlen a világörökségi helyszínen nyitott, alkoholt áruló üzletek nyitva tartását illetően. És az is világos, hogy nem szeretnének lakatot tenni a bulinegyedre. A tiltakozó lakók kedvére tennének, állandó rendőri felügyeletet biztosítanának a forgalmasabb helyeken, de a kötelező, mindenkire vonatkozó éjféli bezárást nem tervezik, ahogy ez már az elejétől érezhettük. Az Élhető Erzsébet város Facebook-csoport legaktívabb tagjai azonban nem adják fel, továbbra is a kettes számú melléklet kivételét követelik, ami a bulinegyed végét jelentené.

Cikksorozatunkban elsőként körbejártuk, hogy milyen lehetett a XIX. századi Király utcában sétálni, majd azt, hogy milyen ma, mit gondolnak a lakók az egyre népszerűbb és hangosabb bulinegyedről. Olyan vendéglátósokat is megkerestünk, akik szeretnék megtalálni a közös nevezőt a kerületiekkel, végül összefoglaltuk, hogy mennyit hoz a bulinegyed.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.