„De miért pont itt, bazmeg?!”

Ezt leheli bele az őcsényi verőfénybe egy helyi férfi. Fejét csóválja rezignáltan, tekintete valahová a templomtorony buzogányán túlra mered, olyan a hangja, mintha most kapta volna a rossz hírt az onkológiáról, csak akkor úgy hangzana prózai kérdése, hogy „de miért pont én, bazmeg”.

Őcsény, ez a Szekszárd melletti kétezer-ötszáz lelkes falu a migránsokat látja ráknak, és jaj a ráknak, ha erre téved,

hiszen ennek az amúgy helyes, élhető, csak kissé introvertált községnek olyan az immunrendszere, hogy még egy nyomorult náthavírus sem jut a helységnévtáblán belül képviselő-testületi engedély nélkül.

Tele vele a sajtó, hogy pár hete egy szolnoki vállalkozó, bizonyos Fenyvesi Zoltán bejelentette: őcsényi panziójában, a Csengettyűs Vendégházban szívjóságból, ingyen üdültetne néhány „legális migránst”, vagyis hazájukat bizonyítottan az életüket mentve elhagyókat, zömmel gyerekeket, akiknek még a mi nagy közös Őcsényünk, Magyarország is oltalmi státuszt adott.

A hírre az emlegetett immunrendszer késlekedés nélkül működésbe lépett, és a hisztériából páran igyekeztek a legtöbbet kihozni. Kezdődött azzal, hogy Fenyvesi vállalkozó, ahelyett, hogy szép csöndben megnyaraltatta volna a kölköket, telekürtölte Őcsényt altruizmusával, sőt, az egyik országos kereskedelmi tévét is elhívta riportozni a faluba. A nép felbolydult, a települést tizenegy éve vezető bumfordi polgármester, Fülöp János hirtelenjében nem tudta, mit kezdjen a helyzettel. Bezzeg testületi ellenlábasa, az agilis Kozma Zoltánné alpolgármester most hétfőre telt házas falugyűlést rántott össze, ahol

eget rengető baromságokat ordítottak egymás arcába az egyébként jóravaló őcsényiek,

olyanokat, hogy „a törökök is úgy foglalták el Budát, hogy szépen lassan beszivárogtak”, meg hogy „hogyan fogjuk megvédeni a lányainkat a migránsoktól?”.

Kozmáné elégedetten nyugtázta az elmebajt, kérte a népet, „jöjjenek máskor is”, a megzavarodott polgármester pedig, ahelyett, hogy józanságra intett volna, polgári engedetlenséget javasolt a jelenlévőknek, konkrétan azt, hogy vegyék körbe a panziót és akadályozzák meg a migránsok bejutását.

Képzeljük csak el: langy ősz, a vendégház előtti öreg vadgesztenyefáról tompán puffannak az aszfaltra a tüskés burkú, fényes hasú termések, állnak az őcsényiek néma-bősz élőláncban, a sarkon feltűnik egy furgon, Kozmáné kezére rászorít Fülöp, Fülöp visszaszorít, mindenki mindenki kezére rászorít, varázsütés, most kell megvédeni a kishazát, elszántak, kétség semmi,

itt aztán nem hagymásrántottázik burkás, nyista nekik keresztény kakaóskalácsfalás,

leparkol az autó, nyílnak az ajtók, a hős őcsényiek farkasszemet néznek az ágyúdörgésen és föld-föld rakéták becsapódásán szocializálódott szír kisiskolásokkal, snitt.

De hogy a tényeknél maradjunk: a falugyűlést követő reggelre Fenyvesi panziótulajdonos autóin ismeretlenek kiszúrták a gumikat. Az attak híre bejárta a sajtót, mire a sajtó meg bejárta Őcsényt, stáb stáb hátán, és az őcsényiek már nemcsak a migránsokat utálták, meg egymást utálták, hanem hirtelenjében az újságírókat is. (Önöket szolgálták már ki úgy kocsmában, hogy nem fogadták a köszönésüket, nem szóltak semmit arra, hogy „két kólát legyen szíves”, nem vitték ki az asztalukhoz az üvegeket, csak szó nélkül a pultra kúrták, még jó, hogy a kupakot leszisszentették, s a fizetésnél annyi hangzott el, hogy „négyhatvan”? És önök kértek vissza ilyenkor ötszázból?)

Fülöp polgármester szerda estére rendkívüli testületi ülést hívott össze. De még kedden bejelentette, hogy elég, lemond, este berendelte Kozmánét, kérdezte tőle, hogy az időközi választásig vinné-e a hivatalt, Kozmáné bólintott, s ahogy mesélik, szerda reggel már főnökösködött is a hivatalban. Csakhogy Fülöp meggondolta magát, a szerdai ülést azzal kezdte, hogy marad, de Kozmánéval és még egy másik képviselővel nem hajlandó együtt dolgozni, miután azok létrehoztak egy Facebook-oldalt, ahol

őt, a polgármestert gyalázzák olyanokkal, muramista, hogy „hazug, mocskos kutya”.

A megtisztulás érdekében Fülöp javasolta, hogy a testület oszlassa fel magát. Ha a hat, vele együtt hét faluvezető többsége mellé áll, akkor új választás jön, új testület, remélhetően Kozmáné és a spanja nélkül, s Őcsény újra boldog lehet. Ám ha a testület nem oszlatja fel magát, akkor, így a polgi, ő mond le.

A szavazáson négy a három ellenében úgy szavazott a testület, hogy nem oszlatja fel magát, mire Fülöp lemondott, távozott a teremből és a közéletből, Kozmáné pedig átvette az ülésvezetést meg mindent.

A nép hangja kint az utcán a következőképpen értékelte a történteket: „Basszák meg magukat.”

Ami lényegében meg is történt.

Mi pedig térjünk vissza a választók közé, ahol még ilyen migráncsos időkben is találkozni balzsamos iróniával.

Kedvencünk az az ülést hivatalosan videóra rögzítő szaki, aki a polgi harakirije utáni szünetben arról érdeklődött az egyik képviselőnőtől, hogy

ha az afrikai túrájáról nemrég hazatért fia Őcsénybe hozná vendégségbe az egyiptomi egyetemi csoporttársait, akkor „kinél kell engedélyt kérni az arabok beengedéséhez?”.

Mosolyt kapott válaszul, meg azt, hogy „jaj, hát te is tudod, hogy azok nem olyan migránsok”.

Említsük meg a nevét, arcát vállaló Deutsch Sándort is, aki tizenkét éven át volt önkormányzati képviselő, ő ezt mondta: „Nem tudom, bárki honnan veszi a bátorságot beleszólni, hogy egy panziós kit fogad a saját házában. Arra nem gondolnak, hogy ötvenhatban kétmillió magyar talált otthonra nyugaton? Volt köztük, aki az életét mentette a megtorlás elől, vagyis menekült, más simán csak a jobb élet reményében disszidált, tehát gazdasági migráns volt. És azt hogyan értékelik, hogy most is rengeteg őcsényi fiatal dolgozik Londonban, Koppenhágában, Bécsben, Berlinben?”

Egy huszonéves, Őcsényből Pestre elszármazott fickótól pedig a következő pikírt dumát írtuk föl:

“Az őcsényiek rettegnek a muszlimoktól, pedig a témában a legfrissebb élményük az Egri csillagok még általánosból. Azt hiszik, minden muzulmán Jumurdzsák, és minden Jumurdzsáknak csak azon jár az esze, hogyan erőszakolhatja meg a gyerekeinket. Bolondok.”

Másképpen, de szintén vicces, amit a parókián jegyeztünk föl. A lelkészlak ajtaján cuki „isten hozott” tábla lóg, angyalkás, melegszik tőle a szív, de amikor becsöngettünk, Isten embere kérdés nélkül úgy rúgott ki minket, a lábunk se érte a szent anyaföldet, mondván, „dolgom van, nem érek rá, különbe’ sem nyilatkozom”, pedig csupán arról érdeklődtünk volna, szószékről és szószék alól hogyan lehetne megbékíteni a nyájat, s mi az egyház válasza egy ilyen bonyolult, vendégházas kérdésre.

Tán úgy volt vele az atya, ha az égi irgalmasság nem egyeztethető össze a földi többségi véleménnyel, jobb, ha lapít a transzcendens.

Egy, a toleránsabbak közé tartozó nőtől ezt hallottuk: „Sajnálom, hogy lebombázták az otthonukat meg a munkahelyüket, értem, hogy menekülniük kell, de miért jönnek egészen Európáig? Miért nem állnak meg a törököknél? Én biztos nem mennék olyan kultúrába, ahol semmit nem értek, ahol más a ruházkodás, más a gasztronómia.”

Egy hosszú távon gondolkodó helyi szerint: „Németországban is úgy kezdték a migránsok, hogy üdülni jönnek, aztán ottragadtak. De Őcsény nem Németország, itt van összetartás, a migránsféle itt meg nem marad.

Eleve mit akarnak itt üdülni?

Nincs itt semmi látnivaló. Vigyék őket Budapestre, ha annyira mutogatni akarják nekik az országot.”

És egy harcias vélemény: „Tudni, hogy a magyar ember nincs erre felkészülve, a falusiak nem világlátottak. Minek őket kitenni ilyen tortúrának? Bármelyik másik magyar faluban is botrány lett volna. Ráadásul kiket akarnak a nyakunkba sózni? Hát nem a krémjét, az biztos. Amelyik tud angolul, az orvos meg a gyógyszerész, mind Pesten kap állást, ide csak a genetikai hulladék jutna, na, azt már nem. Kapcsoljon már be a csengő a fejünkben!”

Kerestük a vendégház tulajdonosát, Fenyvesi Zoltánt, aki hétfőn még bent ült a falugyűlésen, de szerdán már nem leltük a településen, hazament Szolnokra, két héten belül nem is tervez őcsényi látogatást. Telefonon azt mondta:

„Hibáztam, tényleg elég lett volna csöndben idehoznom a gyerekeket. Így viszont csináltak egy falugyűlést, ahol elszabadult a gyűlölet, a pokol és a rettegés, én meg rájöttem, ez így nem jó, nem szabad a rettegést és a gyűlöletet fokozni, elég az, ami van, inkább visszaléptem a nyaraltatástól. Azt hittem, agyilag veszik az emberek, hogy bár állampolgári joguk nincs a menekülteknek, de emberi jogaik azért vannak. Ehhez képest a gyűlésen azt kiabálták, hogy gyűlölik a migránsokat, és kamerák előtt fenyegettek a házam felgyújtásával.

Az utcán meg beígérték, hogy a fejemet elválasztják a testemtől,

és ha idehozom a migránsokat, akkor meglátogatnak. Mondtam, várom őket, de nem gondoltam komolyan, erre még éjszaka arra ébredtem, hogy döng a Ford Transitom oldala, nekihajítottak egy téglát. A fiammal voltunk otthon, ha kimegyünk, vér folyhat könnyen, ha meg bent maradunk, szétrombolják az autót. Végül úgy döntöttünk, inkább tárgyban essen kár, mint emberben. Másnap reggel megnéztük, a két autónak nyolc kereke van, abból hatot kiszúrtak.”

Fenyvesi szerint ez terrorcselekmény.

„Mit csinál a terrorelhárítási központ? Putyint várja? Az új tankokat fényezi? Keresi, mikor jönnek már a szír terroristák?

Szólok, hogy nem kell keresni a terrort, itt van, csak nem szírek csinálják, hanem néhány őcsényi.

Mondják, Őcsény csendes falu. Az. A félelem csendje ez. Terror alá kerül, aki nem úgy gondolkodik, mint a támadóim. Először kereket szúrnak, aztán embert, mindig így megy. A falugyűlés kábé egyharmada egyetértett a menekültüdültetéssel, de nem mertek megszólalni, mert holnap már őket gyűlölnék, az ő fejüket akarnák elválasztani a testüktől, az ő gumijukat szúrnák ki.”

Mit szól Őcsény az abroncsterrorhoz? Egy migránsellenes szerint ezt:

„Egyetlen őcsényi se olyan primitív, hogy gumit böködjön, ráadásul van a faluban legalább négy köztéri kamera, a vendégház mellett áll az egyik, könnyen lebukhat, aki ilyenen töri a fejét.

Azt beszélik, Fenyvesi maga szurkálta meg az autóját. El is hiszem.

Pénzébe nem kerül, majd a pesti migránssegítők megfizetik a kárát. Egyébként is biztos van valami lóvé a dologban. Ki az a bolond, aki ingyen idegeneket nyaraltat? Ez az egész botrány jó reklám a Fenyvesinek, ő mozgatja a szálakat. De lehet, őt is mozgatják.”

És akkor meg is érkeztünk a sorosozáshoz, de csak azért sem böfögjük föl a köz- és pártmédiás híreket, itt legyen elég annyi, hogy Őcsényben komplett plakátidézeteket és híradó felkonfokat hallhattunk kisbabás anyukától, unokát kísérő nagyitól, pormaszkban kukoricát pakoló munkástól, söröző nyugdíjastól.

Viszont, hogy megkíséreljük pozitívba kanyarítani a riport finisét, eláruljuk, Fenyvesi mivel büszkélkedett nekünk:

„Hat éve találtam föl a vendégházat, a szolnoki tanárcimboráimmal csináltunk nyári táborokat, üdültettünk ingyen a családok szolnoki átmeneti otthonában lakó, lényegében hajléktalan famíliákat, plusz a református egyház is küldött nélkülözőket, akik a maguk erejéből sose jutottak volna el nyaralni. A zömnél a szállás mellett az utazást, az étkezést és a kirándulásokat is én biztosítottam.”

Na, ebbe aztán senki bele nem köthet.

Illetve de. Ismét egy migránsellenes őcsényit idézünk:

„Mi itt családot nem láttunk, illetve egyet, Audi A6-ossal jöttek. Vagy A4-essel. Rajtuk kívül

Fenyvesi két alkeszt hozott ide Szolnokról,

eredetileg egy hétre, aztán a panzióból albérletbe költöztek, és másfél évig maradtak. Fűnek-fának tartoztak, sose lehetett eldönteni, az asszony részegebb vagy az ember, a három kutyájuk állandóan zaklatta a járókelőket. De Őcsény ezt is megoldotta: a rendőr múltkor bevitte őket Szekszárdra, és megmondta, nagy baj lesz, ha még egyszer meglátja őket a faluban. Nem is jöttek vissza.”

Hát ilyen ez az őcsényi immunrendszer.

A túlműködése pedig ilyen: „Először úgy volt a migránsokkal, hogy négy gyerek jön egy anyával egy hétre, aztán már hat emberről volt szó és négy turnusról, végül már száz emberről! Hát hol a vége? Mi leszünk kisebbségben a saját falunkban?”

Mit mond erre Fenyvesi?

„Turnusonként hat menekültet és hozzájuk néhány magyar kísérőt vállaltam. Egy turnus egy hét, lett volna összesen négy turnus, az összesen huszonnégy menekült, és lemegy az egész szűk egy hónap alatt. Semmi több. Milyen száz ember?”

Amikor említjük a százemberezőnek, hogy Fenyvesi max kéttucat menekültről beszélt, elmosolyodik:

„Jól van már, tudjátok, falun úgy megy ez, hogy ha megvágom az ujjamat, két sarokkal arrébb már úgy szól a pletyka, hogy csuklóból nincs meg a kezem… Haha. De akkor is, az a legjobb, ha mindenki marad ott, ahol van.”