Belföld

Fülöp kutya egyik kínzója hárít, a másik hallgat

Elnapolták a halálra kínzott nagycserkeszi kutya, Fülöp ügyében indult pert. A Nyíregyházi Törvényszéktől szerdán megtudtuk: a tárgyalás november 29-én folytatódik, ugyanis a bíróság  – a teljes körű bizonyítás lefolytatása miatt – szakértő kirendelését látta indokoltnak. Erről a szerdán döntöttek.

A tájékoztatásból kiderült az is, hogy csak az elsőrendű vádlott tett vallomást. Azt mondta, az állat etetéséről élettársa és felnőtt gyermeke gondoskodott, illetve, hogy a szoros zsinórt nem ők tették a kutya nyakára. Állítja: az eb több hétig kóborolt, miután megtalálták náluk, és, hogy éppen aznap hajnalban ment haza. Közölte: többször próbálták pórázra kötni  korábban az állatot, de leszakította magáról.

Azt, hogy milyen állapotba került a kutya, állítása szerint csak az interneten megjelent fényképeken látta.

Élettársa, a másodrendű vádlott – mint azt írtuk – nem akart beszélni, még a kérdésekre sem válaszolt, és a nagykorú lányuk sem kívánt vallomást tenni.

A bíróság tanúként hallgatta ki a kutyát ellátó alapítvány orvosát, aki elmondta: maga az állat látványa döbbenetes volt, amikor hozzá került. Praxisában ilyen mértékig elhanyagolt állatot még nem látott.  Az eb sokkos állapotban volt, feje a normál méret 2-3-szorosára volt duzzadva, a nyakán lévő zsinór bőrt és inakat a nyak mindkét oldalán elvágta. 

Az elmúlt évek egyik legmegrázóbb állatkínzási ügyére egyébként tavasszal derült fény. A vádirat szerint Fülöp – akit megmentői neveztek el – kölyök korától élt a nagycserkeszi, családi ház udvarán, ahol egy kétméteres láncon megkötve tartották, a lakhelye pedig egy lyukas fémhordó volt. Folyamatosan éhezett, gazdái állatorvoshoz soha nem vitték, oltásokat nem kapott. A vádiratban az áll, hogy

tavaly ősszel Fülöp nyakára a házaspár egy műanyag zsinórt kötött, de olyan szorosan, hogy az idővel elvágta a nyakmozgató izmokat és szinte a csontig hatolt, csupán körülbelül fél centiméteres szövet fedte az állat nyelőcsövét, légcsövét és az ereket. A szorítástól Fülöp feje ödémás lett, óriásira duzzadt, a sebbe pedig a legyek petéket raktak. Mindezek következtében a kutya különös, nagyfokú szenvedést élt át, és maradandó testi és lelki károsodást szenvedett.

A súlyosan lesoványodott, beteg állatot a mezőőr fedezte fel, majd értesítette az állatvédőket. Ám a két hónapon át tartó gondos és költséges orvosi ellenére június elején Fülöp elpusztult.

Meghalt Fülöp, akiért szorított az ország
A kutya hónapok óta lehetett kikötve, enni-inni alig tudott, olyan szoros volt a lánc. A feje megduzzadt, így találtak rá egy hordóban összekuporodva. Kitartóan küzdöttek az életéért.

Az Állatbarát Alapítvány akkor ezt írta:

Ideiglenes befogadója mindent megtett érte, utolsó napján és éjszakáján végig simogatta, mellette volt, szerette. Megbeszélték az elmúlt időszak dolgait és ezt követően hajnal 4-kor csendesen elaludt! Ennyi borzalom, ennyi fájdalom megélését nem érdemelte. Nyugodj békén Fülöp!

Fülöp állapotáról folyamatosan beszámoltak. A kutya rengeteg kezelést kapott, az Állatorvostudományi Egyetemen (is) kitartóan küzdöttek érte. Tápszondával etették, ápolták a sebeit, infúziót, gyógyszereket és táplálék-kiegészítőket kapott, beavatkozásokon esett át, kímélő étrendre fogták.

A felkavaró eset miatt júniusban a Szurkolók Az Állatkínzás Ellen nevű szervezet demonstrációt tartott Nagycserkeszen.

Állatbarát Alapítvány/Facebook

Júniusban a Szurkolók Az Állatkínzás Ellen nevű szervezet demonstrációt tartott Nagycserkeszen. Az ügyben június végén emeltek vádat, akkor az ügyészség azt közölte, hogy börtönbe küldenék a párt.

Letöltendőt kér az ügyész Fülöp kínzóira
Vádat emelt az ügyészség a Nagycserkeszen   űNyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség állatkínzás bűntettével vádolja azt a nagycserkeszi párt,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik