Belföld

81 embert állítottak elő a Stadionok környékén

Az utóbbi hetek balhéi után állandó a rendőri jelenlét.
Korábban a témában:

Állandó a rendőri jelenlét az 1-es villamos Stadionok megállójánál, a buszpályaudvarnál és a Hős utca környékén az elmúlt időszak erőszakos, illetve kábítószerrel összefüggő eseményei miatt – tudta meg az Index a rendőrségtől.

A portál emlékeztet: augusztus elején megvertek egy nőt a villamoson, egy héttel később pedig lerúgtak egy kutyát a gazdája mellől. Egy hete holttestet találtak a stadion közelében, a mentők pedig több, zavartan viselkedő embert vittek a környékről a kórházba, a Hős utcában egy dílert is őrizetbe vettek. Egy hete mutattuk be a környéket rettegésben tartó társaságot.

Ők tartják rettegésben a Stadionok környékét
Vérnyomok a falon, leköpött és megfenyegetett utasok, kiröhögött rendőrök. Mi folyik Budapest egyik legnagyobb közlekedési csomópontjánál?

A BRFK azt közölte, hogy augusztus 20-tól 29-ig a Stadionok és a Hős utca által határolt környékről összesen 81 főt állítottak elő. Közülük 45 ellen indult eljárás, 43 esetben kábítószer-birtoklás, két esetben kábítószer-kereskedelem miatt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.