Belföld

Holttestet találtak a Stadionoknál, többeket pedig mentő vitt el

A mentők értesítették a rendőröket, hogy több, zavartan viselkedő embert szállítottak kórházba a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 24.hu megkeresésére közölte, a jelzések alapján új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt indult nyomozás, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Megtudtuk azt is, hogy nem sokkal délelőtt 11 előtt egy járőr a Stadionoknál, a Hungária körúton egy földön fekvő  embert talált, aki nem mutatott életjeleket. Értesítette a mentőket, de már nem tudták megmenteni a férfi életét.

A haláleset kapcsán nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a körülményeket közigazgatási eljárásban vizsgálják.

A 24.hu úgy tudja, azokat, akik rosszul lettek, ugyancsak a Stadionok környékéről vitték el a mentők. Vélhetően – ahogy az a rendőrség közleményéből és sejthető – az érintettek dizájnerdrogot fogyaszthattak.

Kerestük az Országos Mentőszolgálatot is az ügyben, hétfőre ígértek tájékoztatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik