Belföld

Gyerekek elleni erőszak: nagyot hibázott a ceglédi rendőrség

Mint a múlt héten megírtuk, a ceglédi rendőrkapitányságról elküldtek egy fiatal nőt, aki gyermekkorúak megrontása miatt akart feljelentést tenni. Hosszas huzavona után, e hét szerdán a gyámügyi hivatal tett bejelentést az ügyben. A nő panaszt tesz, a feltételezett elkövető a bizonyítékok ellenére szabadlábon van.

Szakemberek szerint a ceglédi rendőrök súlyos eljárási hibát, etikátlanságot és jogsértést követtek el, ugyanis

  • fel kellett volna venniük a bejelentő adatait és jegyzőkönyvet kellett volna készíteniük,
  • ki kellett volna vizsgálniuk a bizonyítékokat, és előzetes letartóztatásba helyezni az elkövetőt,
  • gyermekkorúak veszélyeztetése miatt haladéktalanul értesíteniük kellett volna  a gyámhatóságot.

Ehelyett tíz napig nem csináltak semmit, miközben a férfi szabadon garázdálkodhatott.

Intézkedés helyett mentegetőzés és hárítás

M. Szilvia azért akart panaszt tenni, mert tudomására jutott, hogy egy pilisi férfi labilis lelkiállapotban lévő kis-, illetve gyermekkorú lányokra vadászik. Többeket megfenyegetett, zsarolt, durva üzenetekkel zaklatott, és néhányukat öngyilkosságra akart rábírni. Feltehetően több gyerekkel, bizonyíthatóan két tizenhárom éves lánnyal szexuális kapcsolatot létesített, egyikükkel erőszakos módon. A lány elmondása szerint

hiába kérlelte a férfit, hogy álljon le, az erre nem volt hajlandó, sőt szándékosan fájdalmat és sérüléseket okozott neki.

Amikor M. Szilvia feljelentést akart tenni és bizonyítékul képernyőfotókat mellékelni, sem jegyzőkönyvet, sem az adatait nem vették fel a ceglédi kapitányságon. A panaszfelvevő tiszt a nő szerint cinikusan megjegyezte, hogy a cigány lányok 12 évesen már szülni szoktak, és annak a véleményének adott hangot, hogy az öngyilkosságra buzdítást nem kell komolyan venni.

A ceglédi rendőrség ügyeletese az első telefonhívásunkra  tagadta, hogy mindez megtörtént; nem tudott semmiféle ilyen bejelentésről. Írásbeli megkeresésünkre az ORFK sajtóosztálya már elismerte, hogy M. Szilvia bent járt a kapitányságon, de azt állította, hogy korrektül kezelték az ügyet, és szerintük

lehetetlen volt megindítani az eljárást.

Az ORFK így fogalmazott: „a Ceglédi Rendőrkapitányságon 2017. augusztus 15-én megjelent egy nő, aki feljelentést akart tenni. Az általa elmondottak alapján a rendőrök megállapították, hogy a kiskorú sértettekkel kapcsolatban magánindítványra büntethető bűncselekmények gyanúja miatt akart feljelentést tenni egy pilisi személy ellen. A bárki által megtehető feljelentéssel szemben a magánindítványt meghatározott bűncselekmények esetén csak az arra feljogosított személy terjesztheti elő. (…) A magánindítványra üldözendő bűncselekmények esetében a sértett, illetve a magánindítványt előterjesztő fellépésének hiánya közvetlenül lehetetlenné teszi az eljárás megindítását. A Btk. szerint a magánindítvány előterjesztésére a sértett jogosult. (…) A panaszfelvevő kulturáltan és egyáltalán nem cinikusan tájékoztatta a hölgyet, aki a tájékoztatást tudomásul vette.”

A cikk hatására több jogász is jelentkezett, jogi segítséget ajánlottak fel. Az általunk megkérdezett ügyvédek, gyermekvédelmi szakemberek közül senki nem akart kívánt névvel szerepelni a cikkben, de egybehangzó véleményük, hogy a rendőrség több ponton súlyosan hibázott.

Egy ifjúságvédelemmel foglalkozó rendőrtiszt szerint a hárító rendőri magatartás tipikus, de jogszerűtlen és etikátlan. Minden esetben jegyzőkönyvben rögzíteni kell a bejelentés tényét, és ilyen súlyú bűncselekményeknél, amikor egy aktív elkövetőt meg kell fékezni, azonnal, a magánindítvány utólagos beszerzésével is el lehet indítani az eljárást. Ráadásul ilyen esetekben

magánindítvány megtételére –  a rendőrség állításával szemben – nem a sértett, hanem a gyámhatóság jogosult, sőt köteles.

Elmulasztották a bejelentési kötelezettséget is

Utánanéztünk: a hatályos gyermekvédelmi törvény (Gyvt.) szerint a rendőrség része az úgynevezett gyermekvédelmi jelzőrendszernek. „Az ORFK utasítás VI. fejezete kimondottan a Gyvt.-ből eredő rendőri  feladatok körét szabályozza. A 39-44. pontok szabályozzák, hogy ha a rendőri intézkedés során kiskorú veszélyeztetettsége állapítható meg, az e célra rendszeresített adatlap megküldésével haladéktalanul jelzést kell adni a gyermekjóléti szolgálatnak. A kiskorút súlyosan veszélyeztető ok miatt (…) haladéktalanul hatósági eljárást kell kezdeményeznie a gyámhivatalnak, ha a jelzett körülmények miatti eljárás nem a Rendőrség hatáskörébe tartozik.” (Idézet az utasítás szövegéből.)

Egy gyermekvédelmi jogi szakember szerint az ORFK azon állítása sem igaz, hogy a gyerekkel szembeni szexuális visszaélés „magánvádas” bűncselekmény volna; ez hivatalból üldözendő, és akinek tudomására jut, bejelentési kötelezettsége van. A szexuális visszaélésnek az úgynevezett „alapesete” az, ami magánvádas –  vagyis csak a sértett illetve képviselője tehet feljelentést –, a gyermekkorú személyek elleni visszaélés azonban már a Btk. 196, 197, 198 §. szerint minősített esetnek számít.

Valami végre elindult

Megkérdeztük a feljelentőt: szerdán sikerült bejelentést tennie a területileg illetékes gyámhivatalnál, akik megígérték, hogy megteszik a feljelentést. Ezzel párhuzamosan megtörtént egy írásos feljelentés egy budapesti rendőrkapitányságon. S mivel a rendőri mulasztás lehetőséget teremtett, hogy az elkövető továbbra is szabadon garázdálkodjon, a feljelentő szakértői tanácsra panaszt tett a Független Rendészeti Panasztestületnél.

Minderről tájékoztattuk az Országos Rendőrfőkapitányságot, és újabb kérdéseket tettünk fel:

  • mindezek fényében szándékoznak-e e konkrét intézkedés jogszerűségét és etikus voltát, illetve a korábbi válaszukat felülvizsgálni, a szabálytalanul eljárókat elmarasztalni, a feljelentőtől pedig elnézést kérni;
  • megismételt feljelentés esetén hajlandók-e jelzést adni a gyermekjóléti szolgálatnak kiskorú veszélyeztetése miatt, illetve
  • lépnek-e végre valamit azért, hogy az elkövető ne garázdálkodhasson tovább szabadon, gyermekeket veszélyezteve?

Kérdéseinkre a rendőrség három napja nem válaszol.

Kiemelt képünk illusztráció: MTI/Földi Imre

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik