Belföld

Magyar György: Vannak Orbán ellen időzített bombák

Magyar György (Magyar György)
Magyar György (Magyar György)
Konkrét bizonyítékokról is tud sztárügyvéd, akit azonban köt a titoktartás.

Az ügyvéd szerint az ellenzéknek bizonyítékokat kellene bemutatnia a kormány disznóságairól. Magyar György a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt mondta, az orbáni rendszerben vannak időzített bombák, amiket fel kell robbantani. Azzal nem ér semmit a demokratikus ellenzék, amíg csak feltételezéseket hoz napvilágra.

Amint bizonyítékokat tudunk letenni az asztalra, akár korrupcióról, vesztegetésről, külföldi bankszámlákról, annak van értelme, minden más ködszurkálás.

Valós bizonyítékok kellenek, valaminek robbannia kell – tette hozzá a Simicska Lajoshoz köthető cégeket is képviselő ügyvéd, aki azt mondta, őt köti az ügyvédi titoktartás, de ismeri ennek a régi (G-nap előtti – A szerk.) barátságnak egy másik szféráját. Meggyőződése, hogy jelentős háttér van, amit fel kell tudni robbantani. 

A bizonyítékokra vonatkozó kérdésre – Simicskára is utalva – az ügyvéd azt mondta, konkrét és másoktól származó információkról is tud, nem csak olyanokról, amik Orbán Viktor ellenfelétől származnak. Olyan bizonyítékokra gondol, amikből kiderülne, hogy a kormány tagjai hazudtak vagy olyan pénzekhez jutottak, amikről eddig fogalmunk sem volt.

Magyar György szerint szerint az ilyen bizonyítékoknak nagy jelentősége lenne a kampányban, azokat mielőbb nyilvánosságra kellene hozni.

A médiának, a társadalomnak nyomást kell gyakorolnia azokra, akik fel tudják őket tárni.

Magyar György (Magyar György)
Orbán-Simicska-háború: Magyar György nem fél
Az ügyvéd furcsállja, hogy a fővárosi fideszesek előbb ismerték a bíróság Mahirre vonatkozó egyik döntését, mint a felperes.

A Jobbik elnöke néhány napja azt mondja, ő nem számít Orbán-buktató dokumentumra, információra Simicska Lajostól, de ha lesz bármi terhelő a kezében, azt nyilvánosságra hozza.

Vona nem Simicskával verné Orbánt
Szerinte a Jobbik soha nem volt antiszemita, cigányellenes, rasszista párt.

Elemzők szerint Orbán és Simicska konfliktusa nem tipikus politikai szembenállás, mindkettejükre vastagon rávetül a pártügyekhez kapcsolódó korrupció árnyéka, és egymás kölcsönös elpusztításának kockázata – írta korábban a Politico. A G-nap óta mindenki találgatja, Simicska tényleg előáll-e olyan dologgal, ami megingathatja Orbán hatalmát.

Ebből a szempontból azért különösen érdekes Magyar György megszólalása, mert nem egyszerűen bombákról, hanem időzítettekről beszélt.

Tehát könnyen lehet, hogy a kormányfő elleni, gyengének tűnő ügynökvád után, az igazán fájdalmasat Simicska csak később akarja élesíteni, amikor Orbán érdemben már nem tud reagálni. Ez alátámasztaná azt az elméletet, hogy erre a választások előtti utolsó pillanatok a legalkalmasabbak.

Kell-e félnie Orbánnak a begőzölt Simicska családtól?
Mit jelent a gyakorlatban, hogy Simicskáék milliméterenként fogják levágni Orbánék péniszét? És mi várható attól, hogy a milliárdos immár nyilvánosan is beállt a Jobbik mögé? Valóban terhelő dolgokat is mond majd?

Az is elképzelhető, hogy a konfliktusnak csak az vet véget, ha Orbán már nincs a politika színpadán.

Ezt korábban Török Gábor mondta lapunknak, emlékeztetve rá, hogy Simicska – éppen ellenségeivé vált korábbi barátai szerint – hosszú távra gondolkodó ember, így nehéz elképzelni, hogy ne stratégiában gondolkodna. Szinte mindent tudhat Orbánról, amit a hosszú együttműködésük idején fontos volt tudni, és hogy ez mekkora fenyegetés lehet, azt csak a kormányfő tudja.

Török Gábor: Ez a legnagyobb fenyegetés, ami eddig érte Orbánt
A politológus szerint a háború Simicska és Orbán között elkerülhetetlennek látszik, és a miniszterelnöknek arra kell készülnie, hogy komoly sebeket kaphat. Nem biztos, hogy politikai értelemben halálosat, de ez sem kizárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik