Belföld

Bayer lemarházta Ferenc pápát, a magyar katolikus egyház hallgat

Soros György után lassan a migránsok iránti emberséges bánásmódot hirdető Ferenc pápa is odakerül a Magyarország körül kavargó világméretű összeesküvés főszereplői közé. A kormánypárti médiafogyasztók számára hirdetett külpolitikai doktrina szerint a katolikus egyház feje maga is egy liberális migráns, ezért ennek megfelelően kell kezelni a politikát érintő kijelentéseit. A magyar katolikus egyház szó nélkül tűri, hogy Bayer Zsolt nyilvánosan lemarházza az egyházfőt.

Az államilag kitüntetett Bayer Zsolt a héten súlyos minősítésekkel gyalogolt bele a katolikus egyház vezetőjébe.

Szerdán a miskolci televízió Helyzetkép című műsorában a pápa migrációt érintő megnyilatkozásai voltak terítéken.

A pápa kijelentéséből kiindulva, mely szerint a szegények, a gyengék és a kirekesztettek mellett együttérzést és támogatást érdemelnek a kivándorlók csoportjai is, Bayer azt a következtetést vonta le, hogy az argentin születésű Ferenc migráns hátterű pápa, akinek az égvilágon semmilyen európai kötődése sincsen.

Bayer azt állította, hogy „Őszentségével kapcsolatban hűvös és mértéktartó módon fogalmaz”, de ebből az lett, hogy kifejtette, szerinte nem véletlen, hogy most, amikor a leginkább szükség lenne egy európai pápára, egy dél-amerikai pap került az katolikus egyház élére, “sikerült hozni” egy európai értékektől idegen pápát. Műsorban ezzel összefüggésben arra céloztak, hogy nem véletlen az sem, hogy Soros Györgyöt rendszeresen miniszterelnöknek kijáró fogadtatásban részesítik Brüsszelben.

Bayer szerint a pápa a migránsokról szóló megnyilvánulásával beállt

a jelenlegi EU-s vezetők sorába, akik szembe mennek az uniós állampolgárok érzéseivel, szándékaival, akaratával, egy semmibe menő politikát akarnak ráerőltetni az Európa lakosságára. De ez nem fog menni sem a pápának, sem Brüsszelnek!

Majd hozzátette, hogy a pápa “hiába ismételgeti kretén brüsszeli politikusok kretén mondatait kretén módon”, ettől „migráns marad, mert Argentínában szinte mindenki az”.

Ne képzelje azt, hogy amit ő mond, az isteni kinyilatkoztatás, egy hülye, ostoba politikai vélemény, és ekképpen is kell hozzá viszonyulni

– nyilatkoztatta ki Bayer, majd először „argentin libsi”-nek, később pedig „derék liberális, gender-ben hívő marhá”-nak titulálta az egyházfőt.

A 24.hu több katolikus egyházi hivatal képviselőjénél is érdeklődött, tesz-e lépéseket Bayer többször megismételt minősítései miatt. Kiderült, hogy az egyház vezetése semmilyen reakciót nem tervez a pápa védelmében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik