Belföld

Ufót filmeztek Széles Gábor birtoka felett

ufo-(960x640).jpg (ufó, )
ufo-(960x640).jpg (ufó, )
Furcsa, fehér fényű cikázó jelenséget filmeztek Zalacsány és több település felett.

Szabad szemmel nem látható, rendkívül gyors mozgású fehér jelenséget filmezett le drónjával Farkas Attila. A LégiProjekt vezetője a Borsnak mondta el, hogy a cikázó pontokat csak otthon, a felvételek átnézése közben vette észre.

Olyan sebességet, mozgást és fényt produkál, amit nehéz megmagyarázni. 2014 óta vagy ezer repülésem volt, de hasonlót sem láttam. Egy snittben egy másodperc alatt nyolc ilyen valami húzott el. Libabőrös lettem.

A hirtelen irányt váltó kis fények nagyon gyorsak, egy kilencszáz méteres mezőn 0,2 másodperc alatt haladtak át. Kikockázta valamennyi felvételt, és akkor derült ki, hogy a jelenséget többször is rögzítette (május 17-én Zalacsányban, majd Felsőpáhokon, Vonyarcvashegyen és Keszthelyen). Farkas Attila szerint szinte egészen biztos, hogy a szerkezetet nem emberi kéz alkotta. Nagy Lászlóné, Zalacsány polgármestere nem hallott a jelenségről, és a lapnak azt mondta, a lakosság sem tapasztalt ilyesmit.

Ennél azonban jóval furcsább, hogy a hír nem jutott el a zalacsányi golfozás atyjához, Széles Gáborhoz, aki pedig hisz nemcsak Istenben, hanem a földön kívüli lényekben, energiákban is. 

A világmindenség végtelen, így annak valószínűsége nulla, hogy csupán egyetlen helyen éljenek értelmes lények. (…) Miért ne derülhetne ki az is, hogy az értelmes lényeknek nemcsak az általunk eddig ismert földi mutációi léteznek? És az miért lenne elképzelhetetlen, hogy a földi vallások is csupán egy magasabb rendű vallás szerény mutációi? Előbb-utóbb éretté válunk az információra, de még úgy száz-százötven évet várnunk kell ahhoz, hogy az idegen lények megjelenését ne drámaként élje meg az emberiség.

Kiemelt képünk illusztráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik