Belföld

Kocsis Máté indokol: a kicsik és a szülők érdekében büntethetnék a 14 évnél idősebb játszótér-használókat

A játszótéri eszközökre vonatkozó tervezett szigorításról szólva Kocsis Máté az életszerűséget hangoztatta, ugyanis

egyrészt azokat nem 70-80 kilós emberekre szabványosították, másrészt tipikus jelenség, hogy a középiskolások elfoglalják ezeket a helyeket, kiszorítva a gyermekeket. A szabályozás a kicsik és szüleik érdekeit tartja szem előtt, hogy tiszta, csikkmentes játszótéren tölthessék idejüket

– jegyezte meg a főváros 8. kerületének polgármestere egy mai sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint.

Azért övezte kitüntetett figyelem Kocsis tájékoztatóját, mert előző nap nagy felháborodást keltett az internetezők jelentős részében az a tervezett változtatás, miszerint a kerület játszóterein 200 ezer forintos büntetéssel sújthatók azok, akik elmúltak 14 évesek és használják a játszótéri eszközöket.

A kerületvezető kifejtette, hogy a kisebb súlyú, eddig nem szabályozott kérdések szabályozását egy év elején zajlott kerületi konzultációra alapozták, amelyben mintegy 11 ezren nyilvánítottak véleményt. Ezt követően széles körben folytattak egyeztetéseket egyebek mellett civil szervezetekkel, vendéglátósokkal és rendvédelmi szervekkel – tette hozzá.

Az állami hírügynökség tudósítása szerint Kocsis jelezte, a rendeletcsomag három ügycsoportot érint: az éttermek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását, a közterületek rendjét, továbbá a lakóházak házirendjét. Utóbbit maguk a társasházak határozhatják meg, az önkormányzat akkor tud segítséget adni, ha a közösség hozzá fordul.

A polgármester ígérete szerint a szankcióknál a fokozatosság elvét fogják érvényesíteni, azaz többször figyelmeztetik a rendeletet megszegőket, ezt követően pedig a legalacsonyabb kiszabható bírságot alkalmazzák.

  • A válaszadók több mint 70 százaléka nagyobb szigorítást sürgetett az éjszakai élettel kapcsolatban, a szabályozás a konszenzus megteremtését célozza – mondta, kifejtve: a vendéglátóhelyeknek, kis üzleteknek a lakók jóváhagyását kell bírniuk az éjszakai nyitva tartáshoz. Nem cél a tisztességes vállalkozók ellehetetlenítése – emelte ki, azzal magyarázva a szabályozási igényt, hogy az éjszaka is nyitva tartó, szeszes italt áruló boltok nem tudnak ülőhelyet és mosdót biztosítani, így az élet az utcán zajlik. Azt is célként jelölte meg, hogy az üzletek rendet tartsanak a saját környezetükben, például helyezzenek ki hulladékgyűjtőt.
  • Kocsis Máté beszámolt arról is, hogy Józsefváros közterületei az elmúlt években jelentős fejlődésen mentek át, ezért fontos, hogy azokat megóvják. Mint mondta, a lakosság szigorúbb szankciókat kért azokkal szemben, akik nem takarítanak fel kutyájuk után, s gyakori panasz volt az is, hogy sokan állatot fürdetnek, ruhát mosnak a szökőkutakban. Ez nemcsak esztétikai probléma, hanem fertőzésveszélyes is, hiszen a víz minőségét nehéz úgy garantálni, ha az egyik ember a kutyáját mossa bele, a másik pedig beleiszik – magyarázta.
  • Szólt arról is, hogy noha gyakran ismeretlenek azok, akik illegális hirdetményeket helyeznek el vagy falfirkákat festenek, ebben a témában is fel kell állítani a szabályt.
  • A polgármester gyakori panaszként hivatkozott arra, hogy sokan póráz nélkül sétáltatnak kutyát parkokban, játszótereken. A változás értelmében erre napközben nem lesz lehetőség, csak estétől reggelig, amikor nincsenek ott gyermekek.
  • A társasházakat érintő passzusokkal kapcsolatban pedig azt említette: az állattartással, a zajos tevékenységek időpontjával és a közös területek használatával összefüggésben adnak szabályozási lehetőséget az érintetteknek.

A polgármester azt is közölte: a csütörtöki testületi ülésen még több pont módosulhat.

Arra a felvetésre, miszerint a lakóknak fel kellene tüntetniük az ajtajukon a lakás számát, azt felelte: nem ördögtől való kérés, azt szolgálja, hogy a postás, a mentő vagy a hatóságok gond nélkül megtalálják, akit keresnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik