Házi őriztet rendeltek el a városligeti majálison történt támadás egyik gyanúsítottjával szemben. Erről csütörtökön kora délután született döntés. Az rendőrség előzetesben letartóztatásban akarta látni M. Istvánt, ahogy az ügyész is, ám a bíró úgy látta, enyhébb kényszerintézkedés is elegendő.
Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a 24.hu-nak elmondta, hogy a szökés, az elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt indítványozták az előzetes letartóztatás elrendelését, de utóbbi a bíró szerint nem áll fenn. Az ügyész fellebbezett a döntés ellen.
Ahogy arról beszámoltunk, a háromfős banda május elsején, délután fél 4 körül támadt rá egy emberre az Ötvenhatosok terén a vidámparknál: hátba szúrták, viperával és boxerrel ütlegelték a férfit, életveszélyes sérülést okozva neki.
A rendőrség körözést adott ki ellenük. Egyikük – a fent említett M. István – kedden feladta magát. Az elfogott férfit egyébként garázdaság bűntettével gyanúsítják egyik cinkosával, Oláh Alejandróval együtt, harmadik társuknak, Burai Zsoltnak viszont életveszélyt okozó testi sértés miatt kell felelnie – ha elkapják, mivel őket azóta is keresik.
Burai Zsolt körülbelül
- 170 centiméter magas
- izmos testalkatú
- haja rövidre nyírt
- mindkét karja tetovált.
A bűncselekmény elkövetésekor fekete nadrágot és fekete kapucnis dzsekit viselt.
Oláh Alejandro
- 175 centiméter magas
- vékony testalkatú
- haja szintén rövid.
Fekete sportcipő, fekete melegítőnadrág és fekete felső volt rajta.