Áder János köztársasági elnök aláírta a lex CEU-t. Mit jelent ez a egyetemre nézve?
Azt jelenti, hogy 2018 januárjától nem tudunk fölvenni új diákokat. Tehát nem kezdhetik meg a 2018-2019-es tanévet, viszont a kimenő diákjaink befejezhetik, tehát az egyéves mesterképzésre az idén jelentkezettek végigmehetnek 2018 nyaráig, akik két évre jelentkeztek, azok 2019 nyaráig. Amikor ők befejezik, itt maradunk néhány doktori hallgatóval, akinek a disszertációját kell olvasgatnunk, kommentálnunk, ezt ők megvédik néhány év múlva és akkor ennyi. Ez a legnegatívabb szcenárió, ebbe valójában nem is gondolunk bele.
Mit reméltek? Nem úgy tűnik, hogy a kormány változtatni akarna a politikáján.
Ezt a törvényt Orbán Viktor szerintem nagyon elmérte. Úgy gondolta, ez egy kis magánegyetem – lényegében egy „graduate school”, tehát nincs bachelor-képzés csak mesterképzés és doktori képzés, a betiltásának nem lesz nagy visszhangja. Most, hogy már megvan az új épület, az egyetem talán már jobban látható a városban, de eddig nem volt nagyon szem előtt. El tudom képzelni, hogy politikusi berkekből nézve ez kis volumenű dolognak tűnt és úgy gondolhatták, hogy jövőre lesz a választás, a migránsügy lecsengett és egy évig, 2018 áprilisáig kell jönnie egy új ellenségnek. Tudjuk, hogy Orbán Viktornak mindig ellenségekre van szüksége, hogy az adrenalin-szintje meglegyen, és akkor most ez Soros György.
Mondható, hogy a CEU egy közép-európai elitképző, tehát politikusokat, gondolkodókat, közgazdászokat ad a régiónak?
Igen. Ironikus volt, hogy Orbán Grúziában éppen most találkozott egy volt CEU-s diákkal, aki jelenleg az ország elnöke. Az itt végzettek elsősorban egyetemi-akadémiai pályákon kívánnak elhelyezkedni, sokan a közigazgatásban tevékenykednek, minisztériumokban, állami intézményekben, a diplomáciai karban. Vannak, akik civil szervezeteknél vagy az üzleti életben helyezkednek el, és van egy kisebbség, amelynek tagjai talán megpróbálnak politikai pályára lépni. Grúzián kívül máshol is lehet velük találkozni. Vilnius polgármesteréről is kiderült, hogy itt végzett, ő ajánlotta fel, hogy a CEU költözzön Vilniusba.
Ez valós opció vagy csak jól hangzik?
Szerintem ez csak jól hangzik. Jöttek máshonnan is ajánlatok. De ki tudja mi fog történni? Erős az elkötelezettségünk, hogy Budapesten maradjunk, ennek az egyetemnek itt van missziója. A CEU azért jött létre, hogy itt, Közép-Európában legyen tudásközpont. Eredetileg, 1991-ben még valóban arra hozták létre, hogy a demokrácia határvidékén legyen olyan nyugati színvonalú oktatás, amellyel az egyetem hozzájárulhat a leendő új kelet-közép európai elit kibontakozásához a nyílt társadalom eszméinek jegyében. Tíz évvel később azonban már látszott, hogy az egyetem „kinövi” Közép-Európát és – kis mérete ellenére – globális orientációjú és színvonalú intézménnyé válik. Egyre több olyan kiváló tudós jött, aki nemcsak a társadalomtudományok, hanem a kognitív tudományok, a környezetkutatás, a matematika, a filozófia, a történelem és a jogtudomány terén működve, szellemileg kitágította ezt a régiót. Egyre több hallgató jelentkezett az egyetemre a világ minden tájáról.
Ha megnézzük a politikatudomány és a nemzetközi kapcsolatok tanszékét, az a világon a negyvenkettedik legjobb, és a többi tanszékünk is benne van a legjobb százban-százötvenben. Ezt szerintem a kormány köreiben nem is tudták. Döbbenetes, hogy mennyire rövidtávon gondolkodva, tisztán helyi, politikai szemüvegen néznek olyan dolgot, ami egyetemes ügy. A CEU felsőoktatási, nem politikai intézmény. A kormány által oly nagy vehemenciával támadott Soros György már régóta semmibe nem szól bele, ő a tiszteletbeli elnöke a board-nak, de ez csak annyit jelent, hogy évente egyszer eljön ide és mond néhány szót a diplomaosztón a diákoknak.
Magyar állami egyetemeken is hallani ilyen hangokat.
Igen, de hirtelen más állami egyetemek oktatói is észrevették, hogy, ha ezt meg lehet tenni egy kormánytól független magánegyetemmel – erővel „el lehet takarítani az útból”, hogy Németh Szilárdot idézzem – akkor a kormány számára már semmilyen gát nincs, bármelyik magyar egyetemmel megcsinálhatja ugyanezt. Innentől fogva senki nincs biztonságban. Ezt ismerték föl többen, például Mádl Ferenc volt elnök egykori tanácsadója, Király Miklós, az ELTE tanára. Ha személyre vagy szervezetre szabottan hoznak törvényeket, akkor visszaélnek a joggal és megszűnik a jogbiztonság.
Hol van a kiszámíthatóság határa, ha ilyen diszkriminatív módon lehet törvényt hozni? Egyre több helyen érzik úgy, hogy ez a jogállam végét jelenti. Az április 4-én elfogadott törvény sokkja után bennünk, házon belül is van szorongás, szomorúság, egyúttal várakozás, hogy mi fog történni a fejünk fölött. De közben pedig elképesztő büszkeséggel tölt el minket az a szolidaritás, amelyet a világ minden helyéről – Új-Zélandtól Kaliforniáig – tapasztalunk. Nobel-díjas tudósoktól kezdve a világ leghíresebb egyetemeinek vezetőin át, híres kutatók, művészek, véleményformálók álltak mellénk. Itthon is az MTA elnöke, a budapesti és néhány vidéki egyetemen dolgozó kollégáink és a magyar egyetemisták. Felemelő érzés, jót tesz az önbecsülésünknek és az emberi méltóságba vetett hitünknek. Olyan érzés, mintha fél méterrel a föld felett járnánk. Ez azért nagy erőt ad ezeknek a heteknek, vagy hónapoknak – ki tudja meddig tart – elviseléséhez.
Ön a CEU tanára: mióta elindult a sorosozás, a CEU-ellenes kampány, érték negatív hatások?
A sorosozás már korábban elkezdődött, és amikor tavaly egy vacsorán a volt egyetemi évfolyamtársaimmal találkoztunk, már akkor mondták, hogy „áh, szóval te a Soros Egyetemen tanítasz!” Akkor gondoltam először arra, hogy kívülről másképp nézhetnek rám, mint ahogy én a mindennapi, normális életemet élem. A családban, barátok, kollégák és diákok között ez soha fel nem merült.
Átpolitizálódott az egyetem.
Kívülről nézve így tűnhet, de belülről nem így látszik. Nekem volt részem a magyar politikában, más pozícióban, miniszterként átéltem kemény helyzeteket, ezért azt gondolom, ilyen téren edzettebb vagyok, mint a kollégáim. De például itt van közvetlen kollégám a tanszékről, Enyedi Zsolt, aki komoly tudós, ő lett a rektorhelyettes tavaly augusztusban, nem kimondottan politizáló ember. Műveli a politikatudományt, de nem politizál, és hirtelen ott találta magát a frontvonalban, a rektor mellett a hazai és külföldi újságírók gyűrűjében és azóta ő válaszol a különböző vádakra. Tehát vannak itt ilyen kis mikrotörténetek is: hogyan reagálnak emberek olyan helyzetekre, amikbe váratlanul belekerülnek? Enyedi Zsolt nagyon jól helytáll.
És itt van ismert kolléganőm, Ürge-Vorsatz Diána a környezetvédelem területén dolgozik, klímakutató, aki eddig a kutatók saját, belső világában élt, és hirtelen azt vette észre, hogy kihúzzák alóla a szőnyeget. Facebook-bejegyzése vihart kavart, azóta is sokan vitatják. Ezek egyéni drámák, emberi sorsok, a jelentőségüket nem kicsinyíteném le. Különösen fel tudnak bosszantani azok a kis vállveregető megjegyzések, hogy „nyugi-nyugi, a CEU-s történet valójában nem rólatok szól”. Ez olyan, mintha amikor az elítéltre ráhúzzák a fekete csuklyát a hóhér még a kivégzés előtt a fülébe súgná: „nyugodjon meg ez a kivégzés nem önről szól”.
De attól még el lehet hullani, hogy ez egy, úgymond, nagyobb politikai kampány része. Attól még ki lehet nyírni egy egyetemet, és már most is jelentős károkozás történt azáltal, hogy a bezárás lehetőségének híre ment. Most még jelentkeztek a diákok, de mi lesz jövőre? És melyik egyetem lesz a következő?
A CEU felvette a kesztyűt. A rektor nem kezdett alkudozni a kormánnyal.
Azt hiszem, kormánykörökben nem számítottak arra, hogy rektorunk, Michael Ignatieff ilyen határozottan kiáll a tanszabadság és az egyetemi autonómia mellett. A magyar politikai kultúrában az a jellemző, hogyha egy ilyen autoriter miniszterelnök, mint Orbán, megszólal, akkor a rektorok, az intézetigazgatók és egyéb intézmények vezetői behúzzák fülüket-farkukat, nyilvánosan nem reagálnak, hanem megpróbálnak a fű alatt egyezkedni és utólag, belülről, kicsit átalakítani a dolgokat. Teljesen szokatlan Magyarországon, hogy kiáll egy rektor és azt mondja, hogy nem, mi itt maradunk, és azokkal a kondíciókkal maradunk itt, amik az eddigi törvényekben és az alapító okiratunkban benne vannak, nem engedjük, hogy csorbítsák az autonómiánkat.
Ez egy nagyon karakán nyilatkozat volt, nem véletlen, hogy olyan ember mondta, aki csak tavaly augusztusban érkezett Magyarországra. A rektor Kanadából jött, más világban szocializálódott, ahol racionális vita van, és az a szokás, ha valaki hamis állítást tesz a másikra, akkor az illető kiáll és megcáfolja. A CEU tehát olyan kommunikációs stratégiát választott, amelyben magától értetődő dolog a kormányzat hamis állításainak cáfolata. Nem meghunyászkodva, hanem méltósággal, egyenes derékkal reagál, ami elég szokatlan, és Orbán számára ez talán még provokatívnak is tűnhet. Lehet ő arra várt volna, hogy mindenki fejet hajt, majd a háttérben megegyeznek vele. Jöttek is olyan megjegyzések a kormányzat részéről, hogy „hát ezt mi se gondoljuk olyan komolyan”, félreértések vannak, „majd lehet erről tárgyalni”, Palkovics László államtitkár erre már célozgatott, persze olyan magyaros módon.
És ezt a kanadai rektor nem érti.
Van egy kulturális szakadék a két szereplő között. Az egyik tábor a magyar politikára általában jellemző sumák módon próbál előremenni: meghozzák a törvényt, amivel jól befenyítenek, de majd lesz a kiskapu és akkor „okosban”, kicsiben elrendezzük. A közönségnek mégiscsak be lett mutatva, hogy milyen kemények Sorossal szemben, de közben mutyiban megegyeznek a másik féllel. Ez egy járható út lett volna, de a rektorunk erre „genetikailag” alkalmatlan, nem erre szocializálódott, ezért egy ilyen pingpongmeccs alakult ki, ami valószínűleg meglepte Orbánt, ő is bekeményített, bezárta magát saját pozíciójába, amitől megmerevedtek a frontok.
Azt hiszem, hogy e kiállás felszabadító hatása hosszabb távon sokkal fontosabb, mint a mutyizás kultúrájában elérhető rövidtávú előnyök. Tudatosíthatja a felsőoktatás szereplőiben, hogy az egyetemi autonómia feladása nem lehet kiindulópont. Ha ez nem így lesz, akkor minden egy hierarchikus, maffiaállami, félfeudális rendbe szerveződik, és felülről fogja kontrollálni a miniszterelnök a legutolsó tanársegédeket is mindenütt.
Mi állhat valójában a lex CEU mögött?
Sokfajta motivációja lehet, nem tudhatjuk biztosan. Az egyik magyarázat szerint ez már a választási kampány része. Orbán a jobbikos szavazókat akarja visszaszerezni, s ehhez a CEU csak ürügy. A másik magyarázat szerint a liberálisokat Orbán már régóta utálja, hiszen puszta létükkel is saját fiatalkorának eszményeire emlékeztetik. E szerint régi komplexusokból fakadó, sajátos bosszúállásról van szó, mert Orbán a vele szemben „elkövetett” jótettet bosszulja meg. A harmadik magyarázat szerint Orbán Trumphoz próbál közelebb kerülni, és elérni, hogy tárgyalási pozícióba kerülhessen az USA elnökével. Úgy tűnik azonban, hogy Trump eddig csalódást okozott Orbánnak. A negyedik magyarázat szerint a magyar kormányfő már kifelé kacsintgat az Európai Unióból, bizonyos jelek arra mutatnak, hogy talán nem teljesen a maga ura, esetleg keleti autokrata barátai mások teljesíti. Dermesztő azt látni, hogy Erdogan és Putyin módszerei egy európai uniós országban visszaköszönnek.
Putyin eléggé hasonló módszerekkel záratta be a Szentpétervári Egyetemet. A készülő civil törvénybe átemeltek olyan szövegrészeket, amelyek orosz mintára készültek. Ez félelemkeltő. Azt látjuk, hogy Putyin három éven belül kétszer jött Budapestre, közben Orbán is volt Moszkvában, tehát a kétoldalú kapcsolatok nagyon intenzívek. Senki más nem jön ide három éven belül kétszer – és miért pont az orosz elnök? Annyira fontosak lennénk a számára? Vannak utalások a fokozódó orosz titkosszolgálati jelenlétre is, és el tudom képzelni, hogy a tőlünk kikerülő volt diákok egy része a poszt-szovjet régiókban nem a leglojálisabb állampolgárként gondolkodik. De talán egy ilyen kis intézmény nem igazán érdekli Putyint, vannak orosz diákok Amerikában is, és máshol a világban.
Nagyon kicsi intézményről van szó, de azért szimbolikus jelentőséggel bír.
Igen, mert az intézmény által képviselt ügy lett világszerte szimbolikus; ezt mindenki megérti. Dragomán György posztolta ki nemrég, hogy mindeddig, ha kiment nyugatra, megkérték, hogy mesélje el, mi folyik Magyarországon. A CEU-s történet után viszont már nem kell semmit sem mesélnie, mindenki azonnal érti, hogy miről van szó: a szólásszabadság, tanszabadság, a véleménynyilvánítás korlátozásáról. Ez eléggé átüti az információs falakat.
A kormány nem tud ebből kihátrálni, nagyon egymásnak feszült a két fél. Lehet még ebből megállapodás?
Megrögzött optimista vagyok. Szerintem egy egyetem bezárása, ami az Európai Unióban példátlan, jogszerűtlen és brutális intézkedés, továbbá semmilyen racionális oka nincs – a diákok pénzt hoznak ide, ösztöndíjukat költik el, Magyarország jó hírét keltik, az egyetem munkát ad a magyaroknak és komoly adót fizet, stb. – olyan figyelmet kelt mindenütt, ami a kormányt a sebtében meghozott törvénye visszavonására ösztönözheti. A politikailag is nehezen értelmezhető szimbolikus jelentésen kívül más haszna nincs a bezárásának. Remélem, hogy lesz megállapodás. Végül is létezik amerikai egyetem Kairóban, Bejrútban és az Emirátusokban is. Ha ez tisztán önkényuralmi rendszerekben lehetséges, nálunk miért ne lehetne az.
Ehhez képest, ami most itthon történik az még Trumpnak is sok lehet. Az egy dolog, hogy ők Sorossal nem kedvelik egymást, de Washingtonból nézve a CEU amerikai egyetem, Trump pedig azt mondta a kampányában, hogy „America first!”. Ha ehhez képest egy kis ország vezetője hirtelen bezár egy amerikai egyetemet, az Trump számára presztízsveszteség. Nem fog neki tetszeni.
Úgy hiszem ez a sok-sok hazai tiltakozás összeadódik, egy ponton eléri a kritikus tömeget. Orbánra jellemző, hogyha erősebb fellépéssel találja szemben magát, akkor megpróbál csak azért is még erősebbnek látszani. „Ha kritizáljátok a felcsúti kisvasutat, akkor csak azért is meghosszabbítom Bicskéig.” „Ha nem akarjátok Navracsics Tibort elfogadni uniós biztosnak, majd küldök egy nála is rosszabbat.” Ennek analógiájára cselekedett most is. Kritizálták a CEU-törvényt, erre ő csak azért is szigorított rajta. Csak azért is. Miért? Csak.
Az még egy visszavonulási útvonal lehet esetleg Orbán Viktor számára, ha a többé-kevésbé pártkatonákkal feltöltött Alkotmánybíróság esetleg hatályon kívül helyezi a törvényt. Tehát még elképzelhető egy olyan, viszonylag elegáns visszavonulás is, hogy az Alkotmánybíróság azt mondja, hogy mégsem járja egy fél év alatt bezárni egy egyetemet, ez alatt nem tud egy kampuszt létrehozni Amerikában, lehetetlen dolgokat követel meg a törvény. Lehet, hogy nem is teljesen semmisíti meg, de időt ad arra, hogy az egyetem ezeket a dolgokat megvalósítsa. Ekkor esetleg kitolják a törvényben szereplő határidőt 2020-ig, és akkor már lehet azt mondani, hogy „jogállami” megoldás született. Tehát még mindig megvan Orbán számára a – nem azt mondom, hogy dicsőséges, de elviselhető – visszavonulás lehetősége, amennyiben az Alkotmánybíróság a törvényt részben, vagy egészében megsemmisíti. Erre akkor van némi esély, ha maga Orbán is így gondolja, mert akkor az AB talán gyorsabban reagál.
Mit gondol a tüntetésekről?
Már a törvény meghozatala utáni napon azt mondták a diákok, hogy azonnal tüntetni fognak. Többen szkeptikusak voltunk, hiszen olyan tüntetést nem éri meg csinálni, ahol háromezer ember vonul, és ez lesz az n+1-ik tüntetés a Kossuth téren, észre sem fogja venni senki. Akkor érdemes, ha van tömeg. A diákok végül a CEU-tól függetlenül megcsinálták, és más diákokkal összefogva, egy erre a célra létrejött csoport kezdeményezésére meglett az első tüntetés. A Corvinustól a Kossuth térig tízezer ember vonult el az első hétvégén. Eltelt még egy hét és utána 80 ezer ember jött. Mindenkit meglepett ez a hatalmas tömeg. Úgy tűnik, a CEU-ügye csak szikra lehetett, ami lángra lobbantott olyan elégedetlenséget, ami benne van a társadalomban, de eddig nem jött ki belőle. Annyiban talán hasonlít az internetadós tüntetésre, hogy itt is inkább fiatalok és városiak jelentek meg.
Minden tiszteletem Bródy Jánosé, de most jött valami más. Más szlogenek, más kultúra, néha nagyon egyszerű, de többnyire nagyon kreatív és vicces. Volt, aki kifogásolta, hogy miért nincs erősebb politikai tartalma a tüntetéseknek, de ez is működő stratégia lehet, hogy fellazítják, átdefiniálják, eltúlozzák, kinevetik, irrelevánssá teszik azt, amit a kormány csinál. Láttam egyszer egy filmet a Pinochet-rezsim bukásáról, az a címe, hogy „No”. Abban azon vitatkozott az ellenzék, hogy milyen kampányfilmet készítsen és az idősebbek azt mondták, hogy mutassák be a szenvedést, ami Pinochet okozott: stadionokban ölte meg az embereket, illetve bebörtönözte őket. Egy fiatal srác pedig azt mondta, hogy nem-nem, egy kampányban a jövőt kell felmutatni, reményt kell adni. Csak a vidámság győzhet a rosszulléttel szemben.
Nem a múlton kell rágódni, hogy mit tett Orbán, tönkretette a jogállamot, hanem meg kell nézni, hogy milyen lesz a jövő Magyarországa. Ebből a szempontból már nem áll jól a miniszterelnök. A tavalyi népszavazás érvénytelen volt, már azt sem tudta összehozni, utána bezáratták a Népszabadságot, majd ezután a sikeres olimpiaellenes petíciós kampánnyal bejött egy új nemzedék, a Momentum. Ők a Kétfarkú Kutyapárttal és a fiatal tüntetőkkel teljesen új egyveleget alkotnak, ami egy új proteszt-kultúrát hozott létre az elmúlt hetekben. A humor, az irónia nagyon hiányzik a magyar politikából, s ezt most hatásosan behozták. Szó szerint veszik, amit Orbán mond, majd felnagyítják. Talán ez sokak szemét felnyitja
Az, hogy mi lesz a 2018-as választásokon, teljesen más téma, ebbe most nem mennék bele, de abban egyetértek Tamás Gáspár Miklóssal, hogy morális értelemben a miniszterelnök megbukott. Formális politikai, hatalmi értelemben nem, de már a párttársai sem néznek föl rá. Úgy tűnik, léket kapott a vezérhajó.
