Belföld

Vona: Orbán mentális gondjai miatt sorosozik, simicskázik

Találkozott Simicska fiával, de nem venné fel a Jobbikba.

A Jobbik elnöke az ATV-ben azt mondta, a közélet nem átjáró ház, Simicska Ádám jelentkezése pártjába pedig kacsa. Vona Gábor a fiatalember esetleges tanácsait szívesen meghallgatná, de a jelenlegi hiszterizált közéletben sem azt nem tartja jó ajánlólevélnek, hogy az édesapja Simicska Lajos, sem azt, hogy a Fidelitasból jön.

A pártot – elnöke szerint – nem osztja meg Toroczkai László álláspontja, mert éppen az országot megbénító jobb- és baloldali megosztottságon akarnak túllépni. A néppártban lehetnek különféle vélemények – mondta a Vona, aki Orbán Viktor hatásának nevezte, hogy a társadalom fél a vitáktól.

A Jobbik meg fogja buktatni 2018-ban Orbán Viktort. Az, hogy Simicska és Orbán között mi történik, a kettejük ügye.

Vona Gábor megismételte nem kapott semmilyen dokumentumot Simicska Lajostól arról, hogy Orbán Viktor ügynök volt az előző rendszerben, amikor a parlamentben azt kérdezte tőle, hogy „Mi elől fut?” csak azt feszegette, van-e személyes oka, hogy gátolja az ügynökkérdés tisztázását, amit a Jobbikon kívül az LMP és a Momentum Mozgalom is követel.

Van-e valamilyen személyes takargatnivalója Orbán Viktornak – ezt teszem szóvá, csak azért, mert nem látunk más elfogadható magyarázatot arra, hogy miért nem lép a Fidesz. Az időzítés pedig egyértelmű, a kommunizmus áldozatainak emléknapján adta be a kérdést a Jobbik elnöke, de csak most válaszolt a kormányfő.

Orbán mentális problémája

A Jobbik elnöke szerint elemi kérdés, hogy a politikai elit ne legyen zsarolható. A gyanúnak könnyen véget vethetne a Fidesz, ha lépne. Vona a miniszterelnök mentális problémájának nevezte, hogy ha nem is fekete-fehérben, de mindent Simicska és Soros kapcsolatrendszerében lát mindent. Hiszen parlamenti kérdésére “csicskapártozás” helyett válaszolhatta volna egyszerűen azt, hogy nem volt ügynök és nem jelentett senkiről, ehelyett mindenféléről beszélt, például, hogy ő volt az áldozat. Vona Gábor szerint ez érzékeny kérdés: áldozat és ügynök között a határ könnyen elmosódhatott, a korábbi áldozatot később könnyen beszervezhették.

A pártelnök Kovács Béla ügyét jelentéktelennek tarja ahhoz képest, ami az úgynevezett Birodalom nevű titkos szervezetről derült ki a napokban a bírósági tárgyaláson.

A legsúlyosabb kémbotrány ma a Birodalom nevű titkos szervezet ügye.

– mondta a pártelnök, aki furcsállotta, hogy nem erről beszélnek a kormánypárti politikusok, miközben a bírósági tárgyalás arról szól, hogy a vádlottak az IMF-nek, az Egyesült Államok titkosszolgálatának és a svájci alapnak szolgáltattak ki érzékeny biztonsági és pénzügyi adatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik