Belföld

HVG: Orbán a katonai elhárításnak jelenthetett

orbán viktor (orbán viktor)
orbán viktor (orbán viktor)

A hetilap elismeri, egyelőre semmi nem kényszeríti a kormányfőt, hogy tisztázza múltját. 1998-ban ugyan felbukkant 6-os kartonja, amit az állambiztonsági szervek a hálózat tagjairól vezettek, de csak az első oldala került elő, az meg éppen a másodikról derülhetett volna ki, hogy sikerült-e beszervezni.Egy másik dokumentációból az derült ki, hogy ezt 1982-ben a III/III-as főcsoportfőnökség megpróbálta, de letett róla.

A Simicska Lajos által emlegetett katonai titkosszolgálat (III/IV-es csoportfőnökség) ma is elérhető dokumentumai között viszont megvan a jelenlegi kormányfő úgynevezett „A” kartonja. Abból kiderül, hogy annak idején Zalaegerszegen az egykori elhárító őrnagy közvetlen – rezidens nélküli – „társadalmi kapcsolata” volt. 1981. október 20-ától leszereléséig. Orbán Viktor tehát akár jelenthetett is, de ez nem jelenti azt, hogy ügynök volt.

A III/IV-es főcsoportfőnökség a társadalmi kapcsolatait nem beszervezte, hanem megbízta. Ők általában szóban jelentettek – emlékeztet a HVG, amely ezzel is magyarázza, hogy a katonai „ügynökjelentéseknek annyi nyomuk sincs, mint a III/II-eseknek és a III/III-asoknak. A hetilap dokumentumot nem közöl, de jelzi, hogy az egykori állambiztonság megkülönböztetett szerepet szánt az úgynevezett társadalmi kapcsolatoknak.

Ezek általában önként segítették a szervezetet, jó információforrásnak számítottak, de nem volt érdemes ügynökként használni őket. A katonai elhárításnál más volt a szerepük, együttműködési nyilatkozatra az ügynökökkel szemben őket nem kötelezték, nem vettek fel róluk úgynevezett „B”, beszervezési és „M”, azaz munkadossziét, nem szerepelnek a BM állambiztonsági nyilvántartásában, 6-os kartonjuk sincs.

Ők esetleg nem is voltak tisztában azzal, hogy akaratán kívül együttműködnek a titkosszolgálattal, bár előfordulhatott az is, hogy a célzott kérdések alapján az illető gyanút fogott, s célzottan “jelentett”.  Korábban erre hívta föl a figyelmet Kőszeg Ferenc jogvédő, az SZDSZ volt politikusa is. A Magyar Helsinki Bizottság volt elnöke a Népszabadságban közölt írásában nem tartotta azt sem szenzációsnak, hogy Orbán szólt Simicskának jelentési kötelezettségéről.

Rainer M. János történész a Hír24-nek azt mondta, a Simicska által emlegetett moszkvai szál sem teljesen alaptalan, a szovjet tanácsadók 1990-ig minden anyaghoz hozzájuthattak, Orbán Viktorról pedig már akkor tudni lehetett, hogy fontos szereplő lehet. Ezek a szovjet elvtársak nagyon jól tájékozottak voltak magyar ügyekben. “Szóval igen, így lehet Moszkvában a magyar miniszterelnökről írt jelentés. Viszont, hogy ezt megtudjuk, na, annak az esélye már valóban zéró.”

A Miniszterelnökség már vasárnap cáfolt, hétfőn pedig Orbán Viktor a Hír24-nek volt barátja szavaira így reagált. “A tények magukért beszélnek, és minden információ elérhető. Javaslom, hogy azokat tanulmányozzák. Az ügyről pedig az a véleményem, hogy sajnálatos dolognak tartom, hogy a személyes sértettség ilyen mélyre juttathat bárkit. Egyébként ilyen csinn-bumm cirkuszokat csinálni a magyar politikában, nem látom értelmét.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik