Belföld

Megvert arab sakkozó – áthúzta a korábbi ítéletet a táblabíróság

Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla kedden a Szegedi Törvényszék korábbi elsőfokú ítéletét Szaúd Mohamed al-Marzúki sakkvezető 2012-es bántalmazása ügyében. A törvényszék tavaly tavasszal felmentette a két rendőrt a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és a súlyos testi sértés kísérletének vádja alól. A bíróság az egyik – azóta leszerelt – egyenruhást, valamint az arab férfi és társa elfogásában közreműködő taxist közúti veszélyeztetés bűntettében bűnösnek találta.

Az elsőfokú ítélet szerint 2012. június 2-án határsértőket kereső járőrök azt hitték a két külföldiről, hogy illegálisan léptek az országba. Az arab férfiak pedig azt, hogy ki akarják rabolni őket, nem jöttek rá, hogy az egyenruhások igazoltatni akarják őket, ezért futásnak eredtek. A sakkozót több száz méteres autós és gyalogos üldözés után érték utol, azután, hogy egy taxi elé vágott. A férfit elmondása szerint a földre rántották, majd testét és fejét ököllel ütni és rugdosni kezdték.
Az elsőfokú eljárásban kétséget kizáróan nem sikerült megállapítani, hogy a rendőrök bármilyen módon bántalmazták volna a férfit. A törvényszék azonban megállapította, a jelzés nélküli szolgálati autót vezető rendőr a közúti közlekedésre vonatkozó szabályokat szándékosan megszegte, ezzel veszélyhelyzetet idézett elő, amikor hirtelen, kis ívben a rohanó arab férfi elé kanyarodott. A törvényszék kimondta, a taxis egyértelműen anélkül avatkozott be a rendőri intézkedésbe, hogy arra felkérték volna.

A per ügyészi fellebbezés után került a Szegedi Ítélőtáblára. A táblabíróság hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és új eljárásra kötelezte a törvényszéket. Jogszabályváltozás miatt a megismételt elsőfokú eljárásban a törvényszék katonai tanácsa jár majd el. Harangozó Attila tanácsvezető bíró a határozat indoklásakor kifejtette, hogy

az ügyészség kezdeményezése ellenére nem tett meg mindent a törvényszék azért, hogy meghallgassa a sértetteket, így az elsőfokú ítélet megalapozatlan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik