Belföld

Székely vértanúk: újra fegyvert fogtak a szabadságért

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2017. 03. 10. 14:00

Korábban a témában:

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után a bosszú és a megfélemlítés szándéka százak életét követelte közvetlenül, és számolatlanul születtek ítéletek a hosszabb-rövidebb várfogságról. A szörnyű körülmények miatt néhány év ezekből már szinte halálos ítéletnek számított, a dohos pincékből beteg, emberi roncsok szabadultak.

Hosszabb távon a császári kormányzat a legkeményebb elnyomással igyekezett elejét venni az újabb rebelliónak. Sikerrel járt, a mindent behálózó titkosrendőrség csírájában fojtott el minden szervezkedést. A magyarokat az apátia és a passzív ellenállás jellemezte, ami persze nem jelentette azt, hogy ne találták volna meg a tiltakozás eszközeit. Eredményre ezek nem vezethettek, de csak azért is…

Verjen meg az Isten!

Új divat söpört végig Magyarországon: honvédegyenruha, magyaros viselet, nemzeti színek és a Kossuth apánk mintájára nyírt szakáll. A szegedi városi tanács 1849-es jegyzőkönyve:

[…] még jelenleg is tapasztalván, hogy számosabb egyének a lázadást s pártütést jellemző öltönyökben, ú. m. honvéd Atillában, dolmányban, csákóban, magukat mutogatni merészelik, […]

És terjedtek a falragaszok, röplapok. Az egyik például a vereség egyik okozójának tekintett, Windisch-Grätz hercegnek szólt, a címzett neve kiderül a szavak első betűinek összeolvasásából:

Verjen Isten Népem Dúlásáért Ínséggel, Sanyarúsággal, Cholerával Hazám Gaz Rablója, Átok Tetézzen!

De az 1850-es években többen voltak, akik fegyvert is ragadtak. A szabadságharc újbóli kirobbantására a legkomolyabb szervezkedés Székelyföldön kezdődött, az akciót a történettudomány ma “Makk-féle összeesküvésként” ismeri.

Hónapok és másodpercek – a titkos szervezkedés

Az önkényuralom berendezkedése ugyanis Erdélyre mérte a legnagyobb csapást: elmaradt az uniótól remélt gazdaságélénkítés, a kisebbségek helyzetének rendezése és a magyar nemzeti törekvések kiteljesedése. Az elkeseredettség minden szalmaszálat felnagyított, a tévhírek komoly optimizmusra adtak okot, a magyar, a román és a lengyel emigráció már 1850-ben úgy gondolta: Erdélyben hamarosan felkelés fog kitörni.

A tettek mezejére a komáromi vár utolsó védői közül kikerülő tisztek, Makk József ezredes és társai léptek. Regénybe illő módon, titokban mentek ki Törökországba 1851-ben, ahol Kossuth jóváhagyásával dolgozták ki az ország felszabadításának tervét.

Bukarestben létrehozták az emigráció egyik központját, és a román emigráció támogatását bírva útnak indították ügynökeiket, akik a Székelyföldön érték el a legnagyobb sikert. Céljuk az volt, hogy első lépésben 4-5 ezer embert kiképeznek a havasokban, akik gerilla hadviseléssel lefegyverzik a helyőrségeket, felszámolják a császárihatóságokat. Ezt követően a forradalom még élő tisztviselői átvették volna a helyi igazgatást, volt honvédtisztek pedig néphadsereget szerveztek volna.

Hogy tervük titokban is maradjon, a korban divatos “évszaki rendszert” alkalmazták. Magyarországot 12 kerületre, azaz “hónapra” osztották egy-egy vezetővel az élen. a hetek voltak a megyék és székek, a napok a községek, amelyek órákra, percekre, másodpercekre oszlottak – utóbbiak voltak a felkelés egyszerű közkatonái. Mindenki csak egyetlen embert, a közvetlenül felette állót ismerte.

Marosvásárhely, 2016. március 10.
Tõkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszédet mond a székely szabadság napján rendezett autonómiatüntetésen Marosvásárhelyen, a székely vértanúk postaréti emlékmûvénél 2016. március 10-én.
MTI Fotó: Baranyi Ildikó
Megemlékezés Marosvásárhelyen, a székely szabadság napján 2016-ban (MTI/Baranyi Ildikó)

Székely vértanúk

Több száz főt sikerült beszervezni, a katonai terv szerint székelyeké lett volna a kezdő szó: fegyvereseik az 1852-re várt összeurópai forradalom kitörésekor Moldván keresztül rontottak volna Erdélybe. Itt román segítséggel átvették volna a hatalmat, és gördült volna tovább a felkelés nyugat felé. Csakhogy a nyugati területeken sokkal nehézkesebben ment a szervezés, itt kezdődtek a letartóztatások is 1851 végén és 1852 elején.

Az összeesküvést ugyanis elárulták, a hatóságok több mint 60 embert – köztük nőket is – letartóztattak. Két évnyi vallatás és vizsgálat után, 1854. március 10-én Marosvásárhelyen kivégezték Gálffy Mihályt, Horváth Károlyt és Török Jánost.

A város küldöttsége kérte, a kötél általi halált változtassák golyóra, de a katonai parancsnok ezt visszautasította. Az akasztás után az osztrákok házról-házra jártak, oltatlan meszet kerestek a holttestek elemésztéséhez, de azon a napon Marosvásárhelyen senkinek nem volt oltatlan mesze… A három vértanút a bitók mellett temették el, sírjukra 1874-ben emelték a ma is álló gránit emlékművet közadakozásból.

Váradi József volt honvédfőhadnagy gerillacsapatot szervezett a fogságban lévők kiszabadítására, de akciója kudarcba fulladt, őt és 12 társát halálra ítélték. Végül “csak” négyüket végezték ki áprilisban: Bartalis Ferencet, Váradi Józsefet, Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt.

A mozgalom résztvevői közül mintegy 60 főt ítéltek 5-18 év közti várfogságra, ami kényszermunkával járt együtt. Földy János naplójában így fogalmazott:

A gályarabságnál is szörnyűbb sorsot, amely a politikai elveiért sáncrabságra ítélt bécsi diákokból néhány hét alatt csinált hamúszínarcú, görnyedhátú, kihamvadtszemű emberi roncsokat.

Március 10. a székely vértanúk és a székely szabadság napja.

(Cikkünkhöz a Szász Zoltán szerkesztette, háromkötetes Erdély története című műből merítettünk.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.