Belföld

Összeverték, megkéselték a kislányt rendszeresen erőszakoló kisvárdai férfit – elítélték őket

Ítéletet hozott a Nyíregyházi Törvényszék három emberrel szemben, akik megvertek egy férfit, aki éveken át molesztálta egyikük kislányát. Két börtön, három év próbaidőre felfüggesztve, egy év nyolc hónap börtön három évre felfüggesztve – ketten ennyit kaptak életveszélyt okozó testi sértésért, míg harmadik társukat bűnpártolásért 200 ezer forint pénzbüntetéssel sújtották.
Az első- és a harmadrendű vádlottak élettársak voltak, a másodrendű vádlott pedig a közös fiúgyermekük. A pár elvált, a nő  pedig megismerkedett egy férfival, akivel 2000-ben összeköltözött, és velük élt az asszony mindkét gyermeke. Már a kapcsolat elején verni kezdte a nőt, majd pár évvel később a kicsiket is. Először 2000-ben kényszerítette az akkor nyolcéves kislányt, „szexuális cselekmények elkövetésére, majd éveken keresztül heti rendszerességgel kellett a sértettnek a vádlottat különböző módon kielégítenie”Minden esetben azzal fenyegette meg a kislányt, hogy ha nem tesz eleget a szexuális kívánságainak, illetve bárkinek beszél a történtekről, őt, megöli őt, az anyját és a testvérét is.2006-ban erőszakolta meg először a gyereket, majd tette azt havi rendszerességgel. A kislány ellenkezett,

azonban a bántalmazások, valamint a vádlott fizikai erőfölénye és fenyegetései oly mértékben megtörték, hogy 2008 után már meg sem kísérelte az ellenállást.

Miután a család tudomást szerzett arról, hogy a férfi  éveken át “szexuális cselekményre kényszerítette” a lánygyermeket, elhatározták, hogy bosszút állnak.  2015. szeptember 12-én mindhárman a kisvárdai lakáshoz mentek. A nő lemaradt, nem akarta látni, hogy mi történik. A másodrendű vádlott ezután dörömbölni kezdett a lakás ablakán, mire a férfi ajtót nyitott. Dulakodás robbant ki közte és a gyerek apja között, ekkor a másodrendű vádlott előhúzott egy kést és hátba szúrta anyja volt élettársát.

A férfi menekülni kezdett, ekkor megragadták, betették kocsijuk csomagtartójába és Kisvárda határába hajtottak,  majd kivették az autóból és az út szélén hagyták. A nő ezalatt megpróbálta eltüntetni a vérnyomokat a háznál, de egy közelben lakó szemtanúja volt a támadásnak és kihívta a rendőröket.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész apa és fia esetében három nap gondolkodási időt kért, míg az az anya vonatkozásában tudomásul vette a döntést.
Az erőszakoló ügyében viszont már megszületett a jogerős döntés: első fokon a Nyíregyházi Törvényszéktavaly októberben tíz év fegyházbüntetésre ítélte,  amit a Debreceni Ítélőtábla a napokban helybenhagyott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik