Belföld

Több sebből vérzik a nyúzott vadtetemek története

Sántít a vadásztársaság magyarázata, hogy egy megtelt dögkút miatt dobták a maradványokat Recsk szélére.

Kisebbfajta balhét okozott a hír hétfőn, hogy az Alsó-Tarna partján, Recsk és Sirok határvidékén egy csomó vadállati maradványt találtak. Az illegális dögtemetőben állatfejek és lenyúzott szarvasbőr hevertek. Kiderült, hogy a Kanázsvár Vadásztársaságnak van a környéken vadászháza, az ott megnyúzott állatok részeit dobálták ide.

Az volt erre a magyarázatuk, hogy a dögkút megtelt, azért kellett így eljárni. Csakhogy a Heves megyei vadászkamara elnöke szerint törvénysértést magyaráznak törvénysértéssel.

A 24.hu-nak Polónyi György elnök elmondta, a dögkút már eleve nem legális elhelyezési módja az állati maradványoknak. Így egy betelt dögkúttal nem lehet azt magyarázni, hogy miért tették ki a mezőre az állati testrészeket, ami szintén törvényt sért. A darabokat kötelezően fehérjefeldolgozóba kéne vinni ilyenkor.

Polónyi elmondta amúgy, hogy a kormányhivatal emberei már hétfőn kiszálltak a helyszínre vizsgálódni. A vadásztársaság – aminek a tavaly január 1-jén hatályba lépett új vadászati törvény után még nincs kijelölve a vadászterülete – közölte, elszállítja a dögöket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik