Belföld

Kihallgatták Kun-Mediátor Marcsikát – Videó, fotók

Jász-Nagykun Szolnok megyébe szállították és kihallgatták a Belize-ben elfogott Kun-Mediátor Marcsikát – közölte a rendőrség. Az asszony egyelőre őrizetben van, kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

Az asszonyt bilincsben, vezetőszáron vitték be a rendőrség épületébe:

Mint ismert, egy külföldi lap számolt be arról, hogy egy belizi üdülőparadicsomban fogták el a körözött milliárdos csalót még a múlt héten, és azóta már át is adták őt a magyar hatóságoknak. Az Országos Rendőr-főkapitányság kedd délután megerősítette a hírt, illetve képeket is közölt, amelyek a reptéren készültek.

Emlékeztettek: a nő 1999 óta befektetési ígéretekkel csaknem nyolcszáz embert csapott be, a kárérték meghaladja a 10,5 milliárd forintot. A büntetőeljárás 2015. áprilisában több sértett feljelentése után indult. A nő addigra külföldre szökött, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

A Blikk csütörtökön arról írt, hogy a nő sűrűn váltogathatta belize-i lakhelyeit, illetve, hogy az elcsalt milliárdokra valószínű maffiózók is vadászhattak.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

Mint ismert, D. Sándorné a helyi OTP vezetője volt 1999-ig, majd amikor utazási irodát nyitott, az is megtörtént, hogy ő segített más karcagiaknak hazajutni, ha csődbe ment egy másik iroda. Megbízható embernek ismerték, ezért aztán a pénzt is bizalommal vitték hozzá. Az asszony évekig gond nélkül fizette mindenkinek a magas hozamokat, hülyének érezhette magát, aki kimaradt a „pénzügyi csodából”. Volt készpénzátvételi elismervény, pecsét, fejléces papír, D. még hivatalosnak tűnő PSZÁF-engedélyt is mutogatott az ügyfeleknek, azzal csak az volt a gond, hogy valódi volt bár, de pénzváltásra vonatkozott. Sem betétgyűjtésre, sem portfóliókezelésre nem volt feljogosítva a cég.

Olvasói sztorik