Belföld

Tarlós szerint nem rossz a 3-as metró utasbiztonsága

A 3-as metró esetében az utasbiztonság a jelenleg rendelkezésre álló szakvélemények szerint nem rossz, az üzembiztonság viszont nem jó – mondta Budapest főpolgármestere főpolgármester szerdán az Inforádión.

Tarlós István elmondta, hogy a vágányok felújításának eredményeképpen megnőtt az utasbiztonság, de ez nem keverhető össze az üzembiztonsággal, amely nem jó. A 3-as metró negyvenéves, és 2012-ig nem csináltak vele semmit .

Kijelentette: abban a pillanatban, hogy az utasbiztonságra vonatkozó szakvélemény “negatív lesz”, a BKV a politikai következményektől és a választási időpontoktól függetlenül le fogja állítani a 3-as metrót.

Ha ezt a metrót valamilyen váratlan fejlemény miatt az előtt le kell állítanunk, hogy a kivitelezési munkák megkezdődnének, az egy érvelhetetlen politikai skandalum lesz

– fogalmazott Tarlós István, hozzátéve, hogy ezt szeretné elkerülni.

A főpolgármester elmondta azt is, ha esetleg mégis bekövetkezne, hogy le kell állítani a metrót, akkor az kaotikus közlekedési állapotokhoz vezetne. Hangsúlyozta: emberi számítás szerint ilyenre ma még nem kell számítani.

Tarlós István közölte azt is, hogy az új tendereket figyelembe véve a tervek szerint jövő júniusban kezdődhetnek el a felújítási munkálatok, és 2020 első felében teljesen befejeződnének, de egyes szakaszok már korábban elkészülnének, és ott hamarabb járna ismét a metró.

A 2-es metróvonalon december 5-én történt balesettel kapcsolatban azt mondta, hogy körülbelül egy hónap múlva zárul le a rendőrségi vizsgálat. Ezután teszi majd meg a főváros azokat a lépéseket, amelyek meg kell tennie, már ha egyáltalán szükség lesz ilyen lépésekre.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik