Közélet

Kiderült, mikor kezdődik a hármas metró felújítása

Tarlós István pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette a 3-as metró felújításának tervezett időpontjait, írja a hvg.hu.

  • a déli szakasz felújítása Tarlós szerint 2017. június 15-én indulna meg, és 2018. szeptember 30-ig tartana,
  • az északi szakasz rekonstrukciója 2017. október 1-jétől 2018. szeptember 30-ig folyna.
  • a középső szakasz 2018. október 1 és 2019 szeptember 26 között készülne el
  • a felújítás szakaszainak határait jelentő Lehel és Nagyvárad téri állomások pedig 2019 szeptember 27 és 2020 február 10 között újulnának meg

Egyelőre úgy néz ki, az ütemezés az eredeti tervek szerint halad, és az ajánlatok beleférnek a 137,5 milliárdos keretbe.

A DK a metróállomásokhoz kitett pár fecnit, amin rajta van Tarlós István telefonszáma. A főpolgármester erre azt mondta,

rettenetesen kínlódnak az elvtársak, hogy valamit kitaláljanak, én azt belátom, de azt az örömet senkinek nem fogom megadni, hogy emiatt feljelentést tegyek. Méltóságon alulinak tartom ez ellen védekezni.

A Római-parti védművet 2019 március végén adnák át. Ezzel a témával itt elég bőven foglalkoztunk.

A metróbalesettel kapcsolatban elmondta, amíg a hatóságok nem tesznek hivatalos megállapításokat, addig nem szeretne nyilatkozni.

Az Erzsébet-tér elvételével kapcsolatban elmondta,

semmiféle egyeztetés nem történt a fővárossal ebben a kérdésben, és ha egy ekkora jelentőségű közterületet gombnyomásra elvehetnek Budapesttől, az precedens lehet arra, hogy bármelyik fővárosi közterületet bárki bármilyen okból elcsatolhasson.

Tarlós a Kopaszi-gáton épülő magasház építését nem akarta minősíteni, ő egyébként nem nagyon szereti ezeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik