Belföld

Simicskát is kigolyózhatja a kormány a kedden elfogadott reklámszigorítással

Drasztikusan korlátozzák a plakátelhelyezés szabályait.

Lázár János kezdeményezésére szigorította a kormány a közterületi reklámok elhelyezésének szabályait. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint azért volt szükség a változtatásra, mert

a köztéri reklámhordozók szabályozásában eddig csak a puszta gazdasági érdekek, a reklámpiac igényei voltak a meghatározóak, ezért a plakátok száma folyamatosan emelkedett.

A javaslat kimondja, hogy nem lehet ezentúl reklámot elhelyezni a fokozott védelem alatt álló helyszíneken (így a világörökségi, műemléki, természetvédelmi területeken), a magánterületeken pedig legfeljebb egy reklámhordozó állhat, és legfeljebb öt évre szólhat az erről szóló szerződés.

Az ezen túlmenő műszaki és formai jellegű általános követelményeket a kormány rendeletben állapíthatja meg.

Az önkormányzatok helyett egy, a kormány által kijelölt hatóság szabhat majd ki bírságot a jogellenesen kihelyezett reklámhordozók miatt. A büntetés 150 ezertől 3 millió forintig terjedhet.

Az új szabályoknak nem megfelelő reklámhordozók 2020 végéig maradhatnak helyükön, de az állami és önkormányzati szektorba tartozó szervezetek már csak az új szabályoknak megfelelő reklámhordozókat vehetik igénybe – derül ki az MTI összefoglalójából.

Mint arról korábban beszámoltunk, a törvénymódosítás ellen élesen tiltakozott a Magyar Reklámszövetség, arra hívva fel a figyelmet, hogy több száz vállalkozás több ezer dolgozója, emellett önkormányzatok, lakóközösségek, bérbeadók veszíthetik el bevételeiket. A közterületi reklámpiacon jelenleg még meghatározó szereplő Simicska Lajos cége, nem kizárt, hogy a döntéssel őt is ki akarják szorítani.

2012-ben egyébként a kormány betiltotta a villanyoszlopokról lelógó hirdetéseket is arra hivatkozva, hogy elvonják az autósok figyelmét, de hogy, hogy nem, ez a szempont már nem volt olyan fontos azután, hogy az ezen reklámtípussal foglalkozó ESMA Zrt. a miniszterelnökkel jó viszonyt ápoló Garancsi István érdekeltségébe került, és feloldották a korlátozást.

A rengeteg plakát egyébként nem zavarta a kormányt akkor, amikor a maguk által kezdeményezett népszavazást hirdették rajtuk keresztül, milliárdokat elköltve a kampányra. Olyannyira nem, hogy az érvénytelen népszavazás után is „Megüzentük Brüsszelnek” feliratú plakátokkal árasztották el az országot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik