Belföld

Ököllel ütött egy autót – letartóztatták

Addig izmozott két autós Budapesten, míg összeütköztek, majd az egyik ököllel esett neki a másik autónak.

P. Zoltán és egy másik férfi között 2016. december 8-án folyamatosan közlekedési affér zajlott Budapest I. kerületében, majd 19 óra körül az Attila út és Vérmező út kereszteződésében a két jármű összeütközött – olvasható a police.hu-n.

Ekkor a férfi kiszállt az autójából, és odalépett a hátulról nekiütköző sértett autójához, majd többször a vezető oldali ablakra és a visszapillantó tükörre ütött. A férfi megpróbálta kinyitni a sofőr oldali ajtót is, a sértett azonban bezárta azt. A 46 éves férfit a rendőrök elfogták, majd előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség a férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik