Belföld

A TEK rontott rá egy újlipótvárosi étteremre – újabb elfogások, videó

Újabb részleteket közölt a rendőrség csütörtök délután a szerdai újlipótvárosi, illetve XII. kerületi elfogásról. Kiderült egyebek mellett, hogy elfogtak további két embert. Egyikük, 24 éves horvát fiatal autóját a Váci úton állították meg még szerda este, a 33 éves budapesti férfira pedig Csepelen csaptak le. Utóbbi gyanúsított IX. kerületi otthonában házkutatást is tartottak, nem hiába: drogra bukkantak a lakásban. Őt kábítószer-birtoklás miatt hallgatták ki.

Ahogy arról beszámoltunk, terrorelhárítók rontottak be egy újlipótvárosi étterembe szerdán, a Csanády és Pannónia utca sarkán. A rendőrség közölte: a helyszínen egy 46 éves albán férfit fogtak el. Összehangolt akció volt, két másik ember is rendőrkézre került: egy szintén 46 éves albán férfi, illetve egy 35 éves budapesti nő. Őket a XII. kerületben, Hegyalja út és Harkály utca kereszteződésében szedték ki egy autóból.

Azóta kiderült, akkor az étteremnél elfogtak még egy embert, egy 45 éves albán férfit is.

A rendőrség szerint az ügy előzménye, hogy idén novemberben őrizetbe vettek egy 39 éves budaörsi és egy 34 éves kiskőrösi férfit, valamint két szerb állampolgárt, akiknél összesen közel 32 kilogramm marihuánát találtak.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint most elfogott egyik 46 éves albán férfi szervezte meg a jelentős mennyiségű marihuána Magyarországra szállítását, majd feleségével, együtt olyan embereket szerveztek be, akik külföldről érkezett drogot átvették, tárolták, majd eladták. A gyanú szerint a nő és az albán férfi ikertestvére bízta meg a most elfogott horvát fiút, illetve a Csanády utcában elfogott 45 éves albán férfit ezekkel a feladatokkal.

Olvasói sztorik